Pesti Srácok

Novák Katalin: több mint száznyolcvanezer család otthonteremtését segítette a kormány

null

Már 184 ezer család otthonhoz jutását segítette a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), és több mint huszonötezer család igényelte az idén elindított otthonfelújítási támogatást – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden az MTI-vel. Novák Katalin közleménye szerint a felújításra folyósított támogatások összege meghaladta a húszmilliárd forintot, a családok emellett eddig 24 milliárd forint költségvetési kamattámogatású otthonfelújítási kölcsönt igényeltek.

– emlékeztetett Novák Katalin. Hozzátette: csökkentek a közjegyzői díjak, a csokkal vásárolt ingatlanok illetékmentesek, többgenerációs otthonok kialakítására – az új lakás építése, vásárlása után járó csok összegének megfelelő – nagyobb támogatás igényelhető, valamint bevezették az otthonfelújítási támogatást, amelyhez kedvezményes – maximum hatmillió forint – otthonfelújítási kölcsön vehető fel.

PestiSracok facebook image

– írta. A közlemény szerint a kormány célja az otthonteremtési támogatások fenntartása és bővítése, hogy a gyermekes családok saját tulajdonú otthonban nevelhessék gyermekeiket.

Forrás: MTI; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.