Pesti Srácok

Salvini sem támogatja az afgán menekültek befogadását

Salvini sem támogatja az afgán menekültek befogadását

Matteo Salvini, a jobboldali kormánypárti Liga vezetője kizárta, hogy Olaszország "több tízezer" afgán menekültet fogadjon be, ahogy azt a polgármesterek országos szövetsége sürgette kedden, országa kötelességének nevezte viszont annak a több tucatnyi afgánnak a befogadását, akik az Afganisztánban korábban működő olasz diplomáciai képviseletekkel dolgoztak együtt.

– nyilatkozta Matteo Salvini. A politikus arra utalt, hogy a belügyminisztérium adatai szerint január elseje óta mintegy 35 ezren érkeztek Olaszország partjaira a tavalyi év ugyanezen időszakában érkezett csaknem 16 ezerhez képest. Matteo Salvini az olaszországi polgármesterek országos szövetségének keddi kezdeményezésére reagált: Matteo Biffoni, aki Prato polgármestere, a baloldali Demokrata Párt (PD) képviseletében és egyben a szövetség migrációs felelőse közleményben hangoztatta, hogy a városvezetők készen állnak segíteni a menekülő afgán családok minél előbbi befogadásában. A szövetség Luciana Lamorgese belügyminiszterhez és Lorenzo Guerini védelmi miniszterhez intézett felhívásában sürgette az Afganisztánban 2005-től tevékeny olasz katonai-diplomáciai missziókkal együttműködő afgán civilek és családjaik mentését, valamint olaszországi befogadását. A nemzetközi haderő kivonulása után a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztán és Olaszország között hétfőn lépett életbe a légi folyosó az olaszok evakuálására. Az olasz légvédelem első repülőgépe Kabulból 74 fővel érkezett meg Rómába, közöttük diplomatákkal és húsz afgánnal, akik a képviseletnek dolgoztak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.