Pesti Srácok

Soltész Miklós: a kereszténység számunkra evidencia

null

A kereszténység Magyarországon, Közép-Európában fontos, és annak kellene lennie egész Európában is, ez számunkra evidencia – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden, Celldömölkön. Soltész Miklós az egykori bencés rendház félmilliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósult felújítása alkalmából tartott ünnepségen arról beszélt, hogy amikor több mint 250 évvel ezelőtt megtelepültek ott a bencések, csak egyetlen "ideológia" volt, amely akkor is már 1700 éve létezett.

– mondta az államtitkár. Úgy folytatta: óriási erők mozognak, amelyek megpróbálják ezt megváltoztatni, de látni, milyen következménnyel jár, ha nagyhatalmak más földrészekre, országokra rá akarják erőltetni a világnézetüket, világpolitikájukat,láthatjuk, mi történik most Afganisztánban és milyen következményei lesznek még ennek.

PestiSracok facebook image

– mondta az államtitkár. Soltész Miklós a celldömölki egykori kolostor felújításának előzményeit ismertetve jelezte: a korábbi városvezetőknek és a néhai Kiss Péter kancelláriaminiszternek is köszönetet kell mondani a kezdeményezésükért. Kitért arra is, mennyire fontos, hogy a megújult rendház közösségi célokat szolgál, ugyanis a pandémia megmutatta, milyen szomorú a közösség hiánya. A kormány ezért is támogatja Kárpát-medence-szerte zarándokházak felújítását.

Ágh Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: 2013-ban döntött a kormány arról, hogy első körben 300 millió forintot biztosít a celldömölki épület felújítására. A műemléki munkálatoknál derült ki, hogy ez kevésnek bizonyul, ezért újabb 200 millió forintot adott a kormány a rekonstrukcióra. Hangsúlyozta: az egykori rendház nemcsak vallási épület, de szimbólum is, az ilyen helyek a jóra és a maradandóra irányítják a gondolatainkat. Véleménye szerint a nagy múlt után nagy jövő előtt álló közösségi helyszínné kell válnia az épületnek, amely így nemcsak a város múltjára emlékeztet, de a jövő erőforrása is.

Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát felidézte, hogy az Árpád-házi királyok alapították a dömölki bencés apátságot, amelyet aztán a törökök elpusztítottak. A XVIII. században azonban már európai nívójú zarándokélet folyt az újonnan alapított rendházban, majd 1950-ben a pártállam megszüntette ott az egyházi életet. Az épület még a rendszerváltás után is a város önkormányzatának székhelye volt, amelynek visszaszolgáltatásáról már 1989-ben szó volt.

– mondta Várszegi Asztrik.

Fehér László polgármester (MSZP) arról tett említést, hogy többéves tárgyalás után 2005-ben költözött ki az önkormányzat az épületből, 11 évvel ezelőtt pedig új hivatalt építettek. A mostantól közösségi szerepet játszó egykori kolostor és rendház 40 zarándokot befogadni képes szállásnak ad otthont, de közösségi tereket és plébániahivatalt is kialakítottak a falai között.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.