Pesti Srácok

Szilágyi Péter: a Határtalanul! program révén 2010 óta fiatalok tízezrei látogattak a határon túli magyarsághoz

Szilágyi Péter: a Határtalanul! program révén 2010 óta fiatalok tízezrei látogattak a határon túli magyarsághoz

A nemzetről szóló tudás továbbadását nevezte a Határtalanul! vetélkedő és az azt záró Honfoglaló tábor fő céljának a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, Noszvajon. Szilágyi Péter hangsúlyozta: a 2010-ben indított Határtalanul! program célkitűzése, hogy a magyarországi közoktatásban tanuló minden fiatal legalább egyszer eljusson a magyarok lakta külföldi régiók egyikébe, és ennek eredményeként minden évben több tízezer fiatal jut el a határon túlra.

Szilágyi Péter a Honfoglaló táborban arról beszélt a Határtalanul! vetélkedő legsikeresebb résztvevőinek, hogy csak az élővé tett tudással és annak átadásával tartható fenn a magyar nemzet, amely több mint ezeréves államisággal büszkélkedhet. Emlékeztetett: a 2010-ben indított program célkitűzése, hogy a magyarországi közoktatásban tanuló minden fiatal legalább egyszer eljusson a magyarok lakta külföldi régiók egyikébe.

– mondta. A miniszteri biztos közölte, hogy a Covid-járvány megváltoztatta a korábbi gyakorlatot, ám az online módon lebonyolított vetélkedőben most vettek részt a legtöbben. A noszvaji táborban mintegy 400 fiatal és felkészítő tanáraik vesznek részt: azok a kárpátaljai, felvidéki, erdélyi, vajdasági és anyaországi középiskolások, akik a legjobbnak bizonyultak a mintegy 112 ezer diákot megmozgató Határtalanul! középiskolai vetélkedőben.

PestiSracok facebook image

A Határtalanul! program 2010-ben indult. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárságának tájékoztatása szerint célja a magyar–magyar kapcsolatok építése, személyes viszony kialakítása és elmélyítése az anyaországi és a külhoni magyarság között. A program keretében magyarországi iskolák tanulói – a kormány támogatásával – osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni magyar közösségekről.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.