Pesti Srácok

Szinte megszállták Szicíliát a migránsok, az Európai Unió cserben hagyta Olaszországot

null

A tavalyihoz képest az idén megduplázódott a szicíliai partokhoz érkezett migránsok száma, közöttük meglehetősen sok a koronavírus-fertőzött – hívta fel a figyelmet csütörtökön Nello Musumeci, a dél-olasz tartomány elnöke, aki szerint a migránsok valósággal megszállták Szicíliát.

A sziget tartományi elnöke olasz újságíróknak nyilatkozva aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy nem látszik apadni az illegális migránsok özöne, a derűs nyári idő, a viharmentes tenger pedig ezekben a hetekben szerinte különösen kedvez az útra kelőknek.

– hangsúlyozta Musumeci, emlékeztetve, hogy egyedül az elmúlt napon a szicíliai partokhoz közel fekvő Lampedusa szigetére 135 migráns érkezett, nem is beszélve arról a további több mint 800 emberről, akit az Ocean Viking nevű, egy magát humanitárius szervezetnek mondó csoport által bérelt hajó juttatott olasz földre.

PestiSracok facebook image

– közölte a tartományi elnök.

– tette hozzá.

– fogalmazott nyilatkozatában Musumeci. A tartományi elnök elpanaszolta: napok óta ostromolja Mario Draghi miniszterelnököt azzal a kéréssel, hogy hirdesse ki a vészhelyzetet Szicíliára.

– hangoztatta Musumeci.

Országos szinten eközben folytatódik a nyilatkozatháború a politika két térfelén álló politikai erők között. Az olasz belügyminisztérium kedden közzétett összesítése szerint az év eleje óta 31 777 menedékkérő érte el Olaszország partjait tengeri úton. A tavalyi év azonos időszakában számuk még 14 832, 2019-ben pedig 4075 volt. Az Il Giornale című olasz napilap emlékeztet rá, hogy tavalyelőtt még Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője állt a belügyi tárca élén, ma viszont a baloldali Luciana Lamorgese. Lamorgese ugyanis nem ért egyet a jobboldali pártok álláspontjával, amely szerint migránsinvázióról lenne szó Olaszországban, mint ahogy azt sem tartja elengedhetetlennek, hogy rendkívüli intézkedést kelljen bevezetni a járvány terjedése miatt.

Szicília tartományi elnöke viszont újabb sajtónyilatkozatában nagyon is sürgetőnek tartja a vészhelyzet kihirdetését, mégpedig nem csupán közegészségügyi szempontból, hanem azért is, mert a jelenlegi állapotok fennmaradása megítélése szerint súlyosan érinti a szociális és gazdasági élet egészét.

– fogalmazott Nello Musumeci.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ufficio Stampa Sea Watch

Ajánljuk még