Pesti Srácok

Tarlós István: a baloldal választási kampányának része a Budapest-ellenes kormánypolitika emlegetése

null

A volt főpolgármester szerint a baloldal fővárosban érvényesített módszerei és stílusa két területen nyilvánulnak meg szemléletesen: az egyik a vontatott és avatatlan organizációval történő munkavégzés, a másik az ellenséges kommunikáció – olvasható a Magyar Nemzet szombati számában. Tarlós István a Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozva arról beszélt, hogy az új ciklusból immár két év eltelt, teljesítés azonban nincs.

– emelte ki, példának hozva a Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítását, amelyeket megfogalmazása szerint nehezen magyarázható időhúzások lassítottak. Hozzáfűzte: teljesen leálltak az Aranyhegyi-patak árvízvédelmi munkái is, és elhanyagolható a baloldal által sokat ismételt faültetések száma.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg Tarlós, aki jelenleg az országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízotti tisztséget tölti be. Az egykori városvezető jelezte, hogy a frekventált közterületek is a korábbinál észrevehetően elhanyagoltabb állapotban vannak, miközben az előkészített beruházások csúsznak. Mint mondta, az M3-as metró infrastruktúra-felújítása egy rég beindított és 2019-ig lényegében kétharmad részben elvégzett munka. Ez a tempó, ami most tapasztalható, a korábbi főpolgármester szerint már felvetheti annak gyanúját, hogy nem véletlen folyamatról van szó. Megfogalmazta azt is, hogy a kormány úgymond "Budapest-ellenes" politikájának szélsőséges bizonygatása és ennek demonstrálása tudatos koncepció lehet a baloldalon. Emlékeztetett: a főváros vezetésének átadásakor a kasszában hagytak 200 milliárd forintnyi forrást, a kormány részéről pedig az egyetlen komolyabb forráscsökkentés a helyi iparűzési adó részleges visszafogása volt.

– jegyezte meg. Hozzátette: az ingyenes parkolás is limitált mértékben érintette a fővárosi önkormányzatot, mivel a parkolási díjak java a kerületek büdzséjébe kerül. Csúsztatásnak nevezte, hogy a kormány csak most késlelteti a Lánchíd felújításának támogatására szánt hatmilliárd forint átutalását.

– jelentette ki Tarlós István. Emlékeztetett arra, hogy a forrásokért az előző városvezetésnek is meg kellett küzdenie, és úgy értékelte, hogy a járványhelyzet a kormányt is érintő nehézségei figyelembevételével a jelenlegi városvezetés pénzügyi támogatása nem tér el releváns mértékben az övékétől.

– hívta fel a figyelmet.

– sorolta a miniszterelnöki megbízott. Tarlós István szerint a baloldal említett kommunikációjában benne lehet a kormány – és egyben a korábbi városvezetés – lejáratását célzó taktika szándéka is.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.