fővárosi fejlesztések
Csak a szokásos: Karácsonynak ismét sikerült lejáratnia saját magát
Pedig minden olyan szépen indult: volt siránkozás a Facebookon, főpolgármesteri kétségbeesés, na és persze a kormány szavahihetőségének megkérdőjelezése. Aztán pedig az igazság, ami sziklazúzó pörölyként törte meg Mr. Hisztikirály Karácsony Gergely felháborodását. Mint ismert, említett K. Gergely közölte: csak akkor tekinti érvényesnek a főváros és a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsával való megegyezést, ha az Orbán-kormány hivatalos dokumentumot ad ki erről. Egyelőre lapít, így nem tudjuk, mit szól ahhoz, hogy ez megtörtént: a kormány nemcsak szóban tett ígéretet a 3 ezer milliárd forintos uniós forrás felhasználásáról, de írásban is rögzítette azt. A hivatalos értesítőből kiderül az is, hogy Budapest összesen több mint 10 milliárd forint támogatást kap az uniós forrásokból, csak egészségügyi fejlesztésekre. És ez még nem minden.Budapest 3000 milliárd forint fejlesztési forrást kap a kormánytól
Napról napra egyre kevésbé tűnik köszönőviszonyban állónak az ellenzék kommunikációja az önkormányzatok "kivéreztetéséről". Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a ma megjelent határozat, amelynek értelmében ömleni fog a pénz Budapestre a 2021–2027-es fejlesztési ciklusban, 3000 milliárd forintos fejlesztési forrásból gazdálkodhat a főváros – szúrta ki a Mandiner.Folytatódik az Egészséges Budapest Program – a főváros kormányzati támogatással készül a jövőbeni egészségügyi kihívásokra
Van abban valami szép és elegáns, mondhatni, megható, amikor az ellenzéki polgármesterek hálásak a kormánynak, és már-már megköszönik (aztán persze mégsem), amit helyettük is megtesznek. Míg Karácsony Gergely és kollégái a píár- és marketingkommunikációval, illetve a magyar emberek heccelésével vannak elfoglalva, addig a kormány az Egészséges Budapest Program keretében tíz milliárd forinttal támogatja a kivéreztetett kerületeket. A járványok korában a fővárosi kerületek eddig még soha nem látott támogatásokhoz jutnak. Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez a financiális gesztus a választási előjáték része, le kell szögezni: a program nem most született, tavaly is létezett már, de soha ekkora szerepe nem volt, mint napjaikban. Nézzük, mit tudunk eddig, ki mit nyer!Fürjes: háromezer milliárd forint extra támogatást javasol a kormány a fővárosnak
A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén azt javasolta, hogy a következő években az állami költségvetésből és uniós forrásokból háromezer milliárd forint extra támogatás jusson budapesti fejlesztésekre. Az ülést követően a közösségi oldalán Fürjes Balázs úgy fogalmazott: több mindenben megegyeztünk, amiben pedig ma nem, abban meg akarunk állapodni a jövő hétig.Fürjes Balázs: a főpolgármester elismerte, hogy Budapest költségvetése nincs bajban – A kormány mindig kész az együttműködésre
Karácsony Gergely Otthon Budapesten elnevezésű programja kapcsán írt bejegyzést Fürjes Balázs. A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára örömmel fogadta a budapesti fejlesztésekre vonatkozó programtervezetet, egyúttal kijelentette, hogy a kormány szívesen dolgozik együtt együtt a városvezetéssel a fővárosiak érdekében.Fürjes: a kormányzati fejlesztések célterületei Budapesten a közlekedés, az otthonteremtés és a zöldterületek
A kormányzati fejlesztéspolitika három legfontosabb területének nevezte Budapesten a közlekedés fejlesztését, az otthonteremtést és a minőségi zöldterületek növelését a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára csütörtökön, a Dinamikus városfejlesztés címmel megrendezett, online építőipari konferencián.Mi szükségük volt Karácsonyra a fővárosiaknak? – Egy felmérés szerint minden népszerűtlen, amit a főpolgármester képvisel
Novemberben végzett reprezentatív felmérést a Portfolio.hu a fővárosiak körében, amely elég kellemetlen és elgondolkodtató eredménnyel zárult - Karácsony Gergely számára mindenképpen. Összességében ugyanis kiderült: Budapest népe nem, vagy alig támogatja a valóságban mindazt, amit Karácsony Gergely és holdudvara erőszakol most a fővárosiakra, azok a fejlesztések pedig, amelyek támadására és megfúrására a főpolgármester politikai pályafutását föltette, rendíthetetlen népszerűségnek örvendenek, mint például az új szuperjátszótér a Városligetben. A felmérés szerint azt már megtanulták a fővárosiak Demszky örökségéből, hogy nem szabad a főpolgármesternek engedni, hogy adót emeljen, kölcsönöket vegyen fel, mert annak a közvagyon privatizációja lesz a vége. A válaszadók ugyanakkor láthatóan abban bíznak: bármit is bénázik Karácsony, az állam majd úgyis menti a helyzetet az utolsó pillanatban...Karácsony hajlandó újra egyeztetni a kormánnyal a fővárosi fejlesztésekről
Karácsony Gergely főpolgármester elfogadta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára javaslatát, hogy folytassák a nyáron félbeszakadt közös munkát és újra tartsák meg a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa üléseit. A két oldal októberben találkozik a budapesti városházán – közölte Fürjes Balázs. A fővárosi delegációt a főpolgármester, a kormányét Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vezeti. A kormány javaslatára napirendre kerülhet a fővárosi közösségi közlekedés, valamint a Nagykörút forgalmi átalakításának ügye is.A főváros vezetésére alkalmatlan Karácsony és csapata Tarlós István babérjait aratná le
Míg több fontos fővárosi fejlesztési projekt megfeneklett vagy el sem kezdődött Karácsony Gergely főpolgármestersége alatt, addig a fővárosi önkormányzat baloldali vezetése a Tarlós István hivatali ideje alatt megkezdett beruházások "babérjait aratná le" – írta hétfői számában a Magyar Nemzet.Ajánljuk még