Pesti Srácok

Folytatódik az Egészséges Budapest Program – a főváros kormányzati támogatással készül a jövőbeni egészségügyi kihívásokra

null

Van abban valami szép és elegáns, mondhatni, megható, amikor az ellenzéki polgármesterek hálásak a kormánynak, és már-már megköszönik (aztán persze mégsem), amit helyettük is megtesznek. Míg Karácsony Gergely és kollégái a píár- és marketingkommunikációval, illetve a magyar emberek heccelésével vannak elfoglalva, addig a kormány az Egészséges Budapest Program keretében tíz milliárd forinttal támogatja a kivéreztetett kerületeket. A járványok korában a fővárosi kerületek eddig még soha nem látott támogatásokhoz jutnak. Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez a financiális gesztus a választási előjáték része, le kell szögezni: a program nem most született, tavaly is létezett már, de soha ekkora szerepe nem volt, mint napjaikban. Nézzük, mit tudunk eddig, ki mit nyer!

Víziváros tavaly hatszáztizenhétmillió forintot kapott rendelőinek felújítására és orvostechnikai eszközök beszerzésére, amelynek keretében lehetőség nyílt a két legnagyobb forgalmú felnőtt háziorvosi rendelő (Attila út 35. és Csalogány utca 22-24.) műszaki és esztétikai felújítására, illetve a Maros utcai szakrendelő felújításának folytatására és a Zsolt utcai szakrendelő klímatizálására, festésére. A második kerület tavaly ötszázmillió forint támogatást kapott több háziorvosi rendelő felújítására, ebben az évben százötvenmillió forint jut a Kapás utcai szakrendelő renoválására. A szakrendelőben a felnőtt szakorvosi járóbeteg-ellátás rendelői kapnak helyet, mint például az urológia, nőgyógyászat, fül-orr-gége, labor, kardiológia, neurológia, bőrgyógyászat. Óbuda eddig orvosieszköz-fejlesztésre mintegy kétszázmillió forintos támogatást fordíthatott, idén pedig 1,25 milliárd forintos összegből kezdődhet meg a Víziorgona utcában lévő rendelőben a majdani gyermekszakrendelő és mozgásszervi terápiás központ kialakítása. Az ugyancsak ellenzéki vezetésű Újpest 528,8 millió forint, Angyalföld pedig 1,5 milliárd forint támogatást kap.

Soproni, Niedermüller és a többiek is dicsekedhetnek majd más tollával

Terézváros 2020-ban négyszázhatvanmillió forint kormányzati segítséggel modernizálhatta a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálatot, így valósulhatott meg a Csengery utca 25. szám alatti épület energetikai korszerűsítése, valamint az orvostechnikai eszközök fejlesztése (elavult eszközök cseréje, újak vásárlása, szakrendelési ellátási körének bővítése). 2021-ben 65,4 millió forintból folytatódik az orvostechnikai, üzemeltetési és infokommunikációs eszközök beszerzése. Niedermüller Péterék a szomszédos, hetedik kerületben pedig százharmincötmillió forintos támogatásra számíthatnak. Kőbányán a Tengerszem rendelő után újabb állami segítséget kaphat a kerület, annak ellenére, hogy a Karácsony Gergely által vezetett főváros nem támogatta a javaslatot. D. Kovács Róbert fideszes polgármester és Fürjes Balázs államtitkár közbenjárásának eredményeként újulhat majd meg az Újhegyi rendelő.

PestiSracok facebook image

Pokorni és az MSZP-s Horváth Csaba kerülete sem jár rosszul

2021-ben kormányzati támogatásból háromszázmillió forint jut a hegyvidéki egészségügyre. Ennek köszönhetően megújul a Szilágyi Erzsébet fasor 18. szám alatt található gyermekrendelő, szolgáltatásai kibővülnek, az emeleti részén felnőtt háziorvosi rendelő kerül kialakításra, így megvalósul a korosztályosan integrált alapellátás, kicsik és nagyok egy helyen gyógyulhatnak majd. A támogatásból emellett lift beépítésével akadálymentesítik az épületet, amely könnyebbséget jelent az idősebb korosztálynak és a mozgássérülteknek is, valamint új orvosi eszközök beszerzésére is sor kerül majd. Karácsony ex-kerülete, az MSZP-s Horváth Csaba által vezetett Zugló 2020-ban nyolcszázhétmillió forint állami támogatást fordíthatott tizenkét háziorvosi és szakrendelő esztétikai megújítására. Ebben az évben egy újabb négyszázmillió forintos kormányzati forrásból megvalósul a Bosnyák téri egészségcentrum tervezése.

Havasi Gábor, a Momentum egészségpolitikusa pedig ekképp dicsekszik Rákospalota kapcsán:

Csepelen kormányzati segítséggel hétszázötvenmillió forint jut az idei esztendőben az egészségügy fejlesztésére. S bár ezek a lépések a lakosság érdekeit tartják szem előtt, az biztos megnyugtató érzés a kormányzati sarcokban megfáradt ellenzéki kerületvezetőknek, hogy egy-egy modernizált praxis vagy egészségügyi részleg átadásakor az ő dicsőségük sem szenved csorbát.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.