Pesti Srácok

Újra fellobbant a láng Tokióban – Kezdetét vette a paralimpia

Újra fellobbant a láng Tokióban – Kezdetét vette a paralimpia

Bő két héttel az olimpia zárása után ismét fellobbant a láng Tokióban, ezzel megkezdődött a XVI. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye, amely jövő vasárnapig tart.

A viadalon a menekültek csapatával együtt 163 küldöttség rekordnak számító 4403 – 2550 férfi és 1853 női – versenyzője küzd 22 sportágban. Az előző csúcsot a riói paralimpia tartotta 4328 sportolóval. A női résztvevők száma is rekord, az öt ével ezelőtti 1671-et meghaladva. A különböző sérültségi kategóriák miatt Tokióban 539 számban tartanak majd eredményhirdetést. A magyar színeket 37 versenyző, illetve egy ugyancsak sportolói státusban lévő kerékpáros kísérő, azaz guide képviseli. A közönség számára zárt kapus, helyi idő szerint kedd esti, a hagyományokhoz hűen színes műsor tűzijátékkal kezdődött, köszöntötték a díszpáholyba érkező Naruhito császárt, illetve Andrew Parsonst, a Nemzetközi Paralimpia Bizottság (IPC) elnökét, majd a stadion küzdőterére hozták és a központi emelvényen felvonták a japán lobogót. A folytatásban hagyományos karakuri előadás következett, azután pedig elkezdődött a sportolók parádéja. Elsőként a menekültek alakulata, utolsóként a házigazdák együttese – amely 254 fővel a legnépesebb – jött be az Olimpiai Stadion küzdőterére. A magyar küldöttség a 112. volt, a zászlót a hatodik paralimpiáján szereplő kerekesszékes vívó, Dani Gyöngyi vitte. Mögötte a sportolói küldöttségből az erőemelő Sédric Roussel Watchou, az atléta Biacsi Bernadett és Biacsi Ilona, Ekler Luca, Szöllősi István, az úszó Illés Fanni és az íjász Gáspár Tamás érkezett. A tokiói szervezők a nyitó ünnepséget a "Szárnyaink vannak" (We have wings) mottó köré álmodta meg, melynek üzenete:

Mindezt egy kis egyszárnyú repülő történetével mesélték el két részletben, a hivatalos beszédek előtt és azokat követően. Hasimoto Szeiko, a játékok szervezőbizottságának vezetője emlékeztetett rá, hogy a koronavírus-járvány milyen nagy kihívás elé állította az egész világot, és azt ígérte, az olimpia után a paralimpián is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy biztonságos legyen a környezet. Egyúttal kiemelte, hogy Tokió az első város, amely másodszor rendez nyári paralimpiát. Mint mondta, az első, 1964-ben hozzájárult Japánban a fogyatékossággal élők befogadásához és a parasport fejlődéséhez, s úgy folytatta: az alapvető kérdés az, a mostani paralimpia miben hoz majd változást, milyen inspirációt jelent. Andrew Parsons, az IPC vezetője kiemelte, hogy a sok nehézség, a halasztás ellenére meg lehet rendezni ezt a paralimpiát, amiért köszönet jár a közreműködőknek. Mint mondta, a paralimpia a változás színtere, lehetőséget teremt arra, hogy a társadalmak befogadóbbakká váljanak. Hangsúlyozta, hogy a különbözőség nem gyengeség, hanem erő. A játékokat ezután a császár nyitotta meg. A program végén – az eskütételeket követően – a paralimpiai fáklya is megérkezett az arénába, a lángot három paralimpikon, Kamidzsi Jui, Ucsida Sunszuke és Moriszaki Karin gyújtotta meg, azután tűzijátékkal ért véget a csaknem háromórás megnyitó.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.