Pesti Srácok

Varga Mihály: a nyugdíjak ügyében nézzük inkább a számokat!

null

A számok makacs dolgok, és a baloldal legnagyobb bánatára nem hajlanak meg az ő kedvük szerint. Az összeomló egészségügy és a több millió éhező gyermek mellett az ellenzéki narratíva egyik kedvenc vesszőparipája a nyugdíjasok kisemmizése. Legutóbb Tóth Bertalan hozta elő a nyugdíjrendszer összeomlásáról szóló mantrát, azonban Varga Mihály felsorolta a tényeket, amelyek bizony ismét nem a baloldalt igazolják.

– írta csütörtöki Facebook-bejegyzésben Varga Mihály, majd segítségül hívta az ellenzék legnagyobb gyengéjét, a számokat, felsorolva a jelenlegi kormány és elődje hozzáállását a nyugdíjrendszerhez.

PestiSracok facebook image

– sorolta a pénzügyminiszter, hangsúlyozva: szemben a baloldali kormányokkal, a vártnál magasabb inflációtól is megvédjük a nyugdíjasokat, ezért idén két alkalommal – júniusban és novemberben – nyugdíj-kiegészítésre is számíthatnak, amely összességében 26 milliárd forintot jelent.

– zárta bejegyzését a pénzügyminiszter.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még