Pesti Srácok

A „független” RTL Klub is asszisztál a baloldali előválasztási cirkuszhoz

null

Miközben az RTL Klub továbbra is hangoztatja „objektivitását” és „függetlenségét” a nyilvánosságban, úgy tűnik, éppen az ellenkezőjét bizonyítja politikai szerepvállalásával, hiszen a kereskedelmi csatorna két baloldali miniszterelnök-jelölti vitát is közvetít – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.

Hallgat az RTL Klub arról, miért nem tartják be azon ígéretüket, miszerint „nem politizált és nem politizál” a kereskedelmi csatorna, miközben két miniszterelnök-jelölti vitát is közvetítenek a baloldali aspiránsok között. Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke szerint ezzel nagy gesztust tett a televíziós csatorna a politikának, és így hatalmas lesz az érdeklődés a viták iránt. Nemrég a Gyurcsány Ferenc vezette összefogás pártjai közös közleményben azt írták: a három baloldali miniszterelnök-jelölti vita közül kettőt éppen a német tulajdonban lévő kereskedelmi csatorna közvetít majd.

– áll a közlemény végén.

PestiSracok facebook image

– mondta Horn Gábor a Klikk TV Mélyvízben című műsorában.

– tette hozzá a Republikon Alapítvány elnöke.

Az RTL Klub politikai vállalása azért is tűnhet visszásnak, mivel a televíziós csatorna vezérigazgatója június 8-án azt nyilatkozta az Indexnek adott interjúban, hogy az RTL Magyarország nem politizál és nem is politizált.

– mondta Vidus Gabriella a portálnak.

A Magyar Nemzet kérdésekkel fordult a kereskedelmi csatornához. Többek között azt akarták megtudni, miért vállalták el a közvetítést, egyértelműen jelezve politikai beállítottságukat, valamint minek tekinti a baloldali miniszterelnök-jelöltek vitájának közvetítését a kereskedelmi csatorna, ha nem politizálásnak? A lap kérdéseire nem érkezett válasz.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Index (képernyőfelvétel)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.