Pesti Srácok

A sértődött MSZP szerint már megint Hadházy bomlasztja az összefogást – Eljárást is kezdeményeztek

null

Pénteki közleményében állt ki zuglói képviselője, Tóth Csaba mellett az MSZP, azok után, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistái Hadházy Ákost támogatandó lónak öltözve gúnyolódtak rajta. A szocialisták szerint Hadházy a Fidesz szekerét tolja azzal, hogy Tóth Csaba fedhetetlen jellemét akarja nemtelen eszközökkel besározni. Sőt, eljárást is kezdeményeznek amiatt, hogy Hadházy támogatói egy lóval hozták összefüggésbe a szocialista jelöltet.

Az eset némileg kettős, a kétfarkúak gúnyolódási kísérlete ugyanis eleve félrecsúszott: lovakról és lovak egyes testrészeiről az átlag magyar választópolgárnak éppen Hadházy doktor jutna elsőre az eszébe. Tóth Csabára inkább egy ásóról lehetne könnyebben asszociálni, amióta Karácsony Gergely egy titkos hangfelvételen arra utalt, hogy az MSZP-s képviselő elásatná őt, ha visszamerészkedne Zuglóba. Mindegy, egy ilyen félresikerült gúnyon is felmérgesedett az MSZP, és igazságot követelve magának, etikai eljárást kezdeményez az Országos Előválasztási Bizottságnál Hadházy Ákossal szemben. Az indoklásban kifejtik:

Hadházy eszerint a Fidesz szekerét tolta azzal, hogy

PestiSracok facebook image

Az MSZP nehezményezi, hogy Hadházy Ákos a mai napig sem határolódott el a történtektől, pedig azok az ő kampánya részét képezték, ugyanis nemcsak megköszönte az MKKP támogatását, hanem az ajánlóíveket is maga adta át az aktivistáknak.

Forrás: OS/MTI; Fotó: facebook.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.