Pesti Srácok

Az FSZB szerint a CIA is segített Ukrajnának az orosz "zsoldosok" elrablásának kísérletében

Az FSZB szerint a CIA is segített Ukrajnának az orosz "zsoldosok" elrablásának kísérletében

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat szerdai sajtóközleményében kijelentette, hogy megbízható a CNN amerikai hírtelevíziónak az az értesülése, miszerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) segített megszervezni azt a műveletet, amely tavaly harminchárom orosz állampolgár fehéroroszországi őrizetbe vételéhez vezetett, és amelynek célja a "zsoldosok" elrablása volt.

– hangoztatta a névtelenül nyilatkozó illetékes, aki szerint az akcióban az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), az ukrán védelmi minisztérium felderítő főcsoportfőnöksége (GUR) és a CIA vett részt. Egy Minszk környéki szanatóriumban 2020. július 29-én a fehérorosz hatóságok őrizetbe vettek 32 orosz "zsoldost", még egy embert pedig az ország déli részén fogtak el. A BelTa fehérorosz hírügynökség azt írta, hogy a Wagner zsoldosszervezet embereit kerítették kézre, akik egy nagyobb kontingens részeként a helyi elnökválasztás megzavarására érkeztek az országba. Ukrán állítás szerint a csoportban 28 olyan ember volt, aki a szakadárok oldalán harcolt a 2014-ben kirobbant kelet-ukrajnai konfliktusban. Már a néhány nappal később megjelent sajtóértesülésekből is kiderült: az ukránok célja az volt, hogy a színleg venezuelai objektumok védelmére beszervezett oroszokat szállító, Minszkből Isztambulba tartó utasszállító gépet leszállítsák Kijevben, és ott elfogják a "terroristákat". Az akció azért hiúsulhatott meg, mert a részleteket kiszivárogtatták a fehéroroszoknak, állítólag az ukrán legfelső vezetés köreiből, ami miatt Kijevben "hazaárulást" emlegettek.

A CNN kedden, ukrán hírszerzési forrásokra hivatkozva közölte, hogy a CIA készpénzzel, technikai támogatással és konzultáció révén segített a művelet megszervezésében. A hírtelevízió ugyanakkor arról is beszámolt, hogy egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő "hamisnak" minősítette ezt az állítást, hozzátéve, hogy az amerikai hírszerzésnek tudomása volt az akcióról, de nem vett részt benne. A tengerentúli illetékes szerint az ukrán állítás célja, hogy a kudarc miatti felelősségnek legalább egy részét az amerikaiakra hárítsa át.

PestiSracok facebook image

A CNN beszámolója szerint ukrán ügynökök – magukat egy biztonsági magáncég embereinek kiadva – havi ötezer dollár fizetést kínáltak venezuelai olajlétesítmények védelméért. A hirdetésre több százan jelentkeztek Oroszországból, akik közül az ukrán felderítés kiszűrte azokat, akik szerinte "háborús bűnöket" követhettek el. A CNN ukrán forrásai szerint a Minszkben elfogott 33 orosz között ketten voltak olyanok, akik 2014 júliusában jelen voltak annak a rakétának az indításánál, amely megsemmisítette a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatát. További négy embert Kijev felelősnek tart egy ukrán katonai gép pusztulásáért, amely 70 embert szállított a fedélzetén. Röviddel a csoport minszki elfogása után az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az ukrán titkosszolgálatokat vádolta meg a "provokációval", Kijev pedig az elfogottak kiadatását követelte, az állítva, hogy többségük részt vett a donyec-medencei harcokban.

2020. augusztus 14-én vált ismertté, hogy Minszk 32 orosz állampolgárt kiszolgáltatott Moszkvának. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök igazságtalan döntésnek nevezte a "wagneristák" Oroszországnak való kiadását, és katasztrofális következményeket helyezett kilátásba. Az SZBU tagadta, hogy köze lett volna a "zsoldosok" Minszkbe csábításához. Vlagyimir Putyin orosz elnök a történtekkel kapcsolatban azt állította, hogy a Latin-Amerikába és a Közel-Keletre legális munkára beszervezett orosz állampolgárok Fehéroroszországba utaztatása amerikai és ukrán titkosszolgálatok együttműködésének eredménye volt.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán azt mondta, hogy a CNN közvetve megerősítette az orosz fél által akkor elmondottakat. Az FSZB szóvivője szerdán azt hangoztatta, hogy a CNN anyaga szerinte megerősítette: Ukrajna "állami terrorcselekményekre" használja fel szakszolgálatait, és már nem tudja elkerülni egy nemzetközi büntetőbíróság igazságtételét. Az illetékes felhívta a figyelmet arra, hogy Alekszandr Koc orosz haditudósító a Komszomolszkaja Pravda című lapban már megírta az amerikai tévé által most elmondottakat. Koc szerdán több hírportálon is megismételte, hogy a CIA részéről az akció megszervezésében szerinte két kijevi rezidens, Timothy James Skowine és Brian Thomas O'Byrne vett részt.

Forrás: MTI; Fotó: Kárpátalja.ma

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?