Pesti Srácok

Európa több irányból is erősödő migrációs támadás alatt áll Szijjártó Péter szerint

Európa több irányból is erősödő migrációs támadás alatt áll Szijjártó Péter szerint

Európa több irányból is migrációs támadás alatt áll, ami a következő hónapokban várhatóan még fokozódni fog a felelőtlen európai uniós bevándorláspolitika és egyes felelőtlen nyilatkozatok miatt - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Finnországban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter Hameenlinnában, a visegrádi, északi és balti országok fórumán arról számolt be, hogy a szokásos déli és délkeleti irány mellett az EU-t egyre erősebb migrációs nyomás éri kelet felől is. Mint mondta, Belarusz irányából Litvánia és Lengyelország fenyegetve érzi magát, ez pedig közvetlen hatással van az egész észak-európai térségre.

Fokozódni fog a migrációs nyomás

Kiemelte: ez a nyomás a következő hónapokban még fokozódni fog, hiszen a 39 milliós Afganisztánon belül négymillióan már otthonuk elhagyására kényszerültek, és őket egyesek Nyugat-Európában arra buzdítják, hogy induljanak meg a kontinens irányába. Szijjártó Péter kijelentette, hogy Észak-Európa most azzal a kihívással szembesül, amely 2015 óta a mindennapok része Közép-Európában, s ez kicsit meg is változtatja az északi kormányok álláspontját.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Hozzátette, ezzel szemben mára a helyzet megváltozott, így az Európai Unióban bevett szokás lett a határkerítések építése.

– húzta alá.

– hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Önkormányzati korrupciós botrány: sorra letartóztatta a politikusokat a nyomozási bíró

Forró drót június 4.
Az ügyészség indítványainak jelentős részét elfogadva ma hat gyanúsított politikus esetében is elrendelték a letartóztatást, miközben kettő politikus szabadlábon védekezhet tovább. Újabb fordulóponthoz érkezett az úgynevezett parkosítási korrupciós botrány, miután ismert önkormányzati, illetve volt országgyűlési képviselő politikusok sorsáról döntött a nyomozási bíró.