Pesti Srácok

Év végéig meghosszabbították a veszélyhelyzetet Magyarországon

null

Életbe lépett a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló kormányrendelet, amely rögzíti, hogy a rendkívüli jogrend 2022 január elsejéig marad érvényben.

Az Országgyűlés által hétfőn elfogadott előterjesztés kapcsán a kormány ugyanakkor jelezte: amennyiben azt a járványhelyzet lehetővé teszi, a veszélyhelyzet a jövő évi határidő előtt is megszűnhet, így viszont hatékony és gyors válaszokat lehet adni a pandémia okozta nehézségekre. A sikeres védekezés érdekében tehát a gyors cselekvőképességet továbbra is fenn kell tartani – írja a Magyar Nemzet. Az ellenzék, valamint a nyugati liberális mainstream állításaival szemben ifj. Lomnici Zoltán kijelentette: a veszélyhelyzet jogintézménye és annak hazai szabályozása kizárólag a járvány elleni sikeres védekezést szolgálja. Az alkotmányjogász szerint ugyanis egy felelős kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy saját polgárai életét és egészségét megvédje, illetve, hogy nemzetgazdaságát megóvja.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: képernyőfotó

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.