Pesti Srácok

Feljelentette a DK-ból kiábránduló Hoffer Dávidot Tatabánya gyurcsányista polgármestere

Feljelentette a DK-ból kiábránduló Hoffer Dávidot Tatabánya gyurcsányista polgármestere

Képtelenek az összefogásra a tatabányai ellenzéki összeborulás tagjai. A Demokratikus Koalícióban pártutasításra kell minden képviselőnek szavazni, mert, aki a város érdekeit is szem előtt meri tartani, annak a szervezet alelnökével gyűlik meg a baja. A széteső koalícióból azonban kilépni sem lehet büntetlenül, ezt igazolja a DK-ból kiábránduló Hoffer Dávid esete, akit feljelentett Tatabánya gyurcsányista polgármestere.

A napokban adtunk hírt arról, hogy kilépett a Demokratikus Koalícióból a párt tatabányai önkormányzati képviselője, Hoffer Dávid, aki döntését azzal indokolta, hogy vállalhatatlanná vált számára a közös munka. Hoffer felismerte, hogy ő csak gombnyomogató bábnak kellett, hiszen amikor a város érdekei mentén máshogy szavazott, mint ahogy politikai szövetségesei elvárták tőle, rögtön megfenyegette őt Varju László, a DK alelnöke.

–vallott még múlt pénteken az ellenzéki összeborulás soraiban meghonosodott gyakorlatról a csalódott képviselő, akinek az édesanyján is bosszút állt a DK által támogatott tatabányai polgármester, amiért fia nem a felsőbb utasításnak megfelelően szavazott.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá a Gyurcsány-párt kaméleon természetére Hoffer a Facebook-oldalán, aki hiába magyarázta Varju Lászlónak, hogy Tatabánya polgármestere kifosztja a várost és már a működőképesség a tét, a DK alelnökét mindez nem hatotta meg. A polgármester azóta feljelentette Hoffer Dávidot, amiért nagy nyilvánosság előtt adott hangot annak, hogy nem ért egyet a DK tatabányai ámokfutásával.

– jelentette be kedden a közösségi oldalán az ellenzéki összeborulás polgármestere, Szücsné Posztovics Ilona, aki a jobb sorsra érdemes városban már számos megszorítást vezetett be.

– hangsúlyozta a sértett városvezető.

Tatabánya mellett számos nagyvárosban esnek egymás torkának a koncon marakodó ellenzéki politikusok, akik már nem a színfalak mögött iszapbirkóznak, hanem a nagy nyilvánosság szeme előtt. Most újabb szintet léptek lefelé, már feljelentgetik egymást, belegondolni is ijesztő, vajon mit művelnének ezek a „demokratikus” erők, ha kormányra kerülnének?

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.