Egymásnak esett az ellenzék Tatabányán - Újabb DK-s hagyta el a pártot - Varju László, a párt ökle lesújt

Kilépett a Demokratikus Koalícióból a párt tatabányai önkormányzati képviselője. Hoffer Dávid a közösségi oldalán jelentette be döntését. Azt írta, mára vállalhatatlanná vált számára a közös munka. Jó ideje a véleményére sem voltak kíváncsiak a városi ellenzéki pártszövetségben, amikor pedig máshogy szavazott, mint ahogy elvárták tőle, Varju László, a DK alelnöke hívta fel, hogy megfenyegesse. Hiába magyarázta, hogy azért nem támogatta a polgármestert, mert az ki akarja fosztani a várost és most működőképesség a tét, a DK öklének válasza annyi volt: "Na és? Neked az a dolgod, hogy úgy szavazz, ahogy a pártelnököd mondja. Tudunk együtt dolgozni, vagy nem?"
Szűcsné Posztovics Ilona, DK-val szimpatizáló független, ellenzéki pártok által támogatott tatabányai polgármester ámokfutása nem először kerül az országos sajtóba. A városvezető teljes ellenzéki nagykoalíciót vezet, benne minden számottevő ellenzéki párttal a Jobbiktól, az MSZP-n át a DK-ig. A szövetség pajzsán már korábban keletkeztek repedések, amelyek akkor kezdtek árkokká mélyülni, amikor ez év januárjában Szűcsné komoly megszorításokba és átszervezésekbe kezdett.
Január végén az Index már arról cikkezett, hogy megreccsenhet Tatabányán a városvezetés, amelynek hátterében sokan a DK erőszakos nyomulását és az MSZP kiszorítását látják.
Tisztogatás

Az összefogáson belüli kiszorítósdi áldozata lett Fekete Miklós, az MSZP helyi politikusa. Akkori sajtóinformációk szerint eredetileg ő lett volna az összellenzéki jelölt, aki Gyurcsányék nyomására lépett egyet hátra. Posztovics lett a befutó, Fekete viszont alpolgármesterként és az Összefogás frakcióvezetőjeként állhatott a második sorba. Aztán a cégek felügyelőbizottságaiból hívtak vissza 9 főt, minden egyéb párt soraiból, kivéve a DK-t.
A tisztogatást Posztovics akkor a szükséges megszorításokkal indokolta. Nem elhanyagolható részlet, hogy nagykoalíció ide vagy oda, az Összefogásnak nincs többsége a testületben, ezért bizonyos kérdésekben kénytelenek együttműködni a Fidesz-frakcióval. Ebből viszont az lett, hogy ellenzéki politikusok ott Tatabányán egymást nevezik Fidesz-kollaboránsnak.
Gombnyomogatónak kellett csak
Az Összefogás-frakciót Nagy Béla hagyta el először, aki állította, hogy fél évvel a választások után a polgármester már szóba sem állt velük.
Hoffer Dávid DK-s önkormányzati képviselő hasonló indokokkal most jelentette be a távozását, de nem csak a frakcióból, hanem a pártból is. Facebook-posztjában azt írta, rá már csak szavazógomb nyomkodó automataként számítottak, de ebben nem volt partner. Úgy szavazott, ahogy a lelkiismerete diktálta, és ezért meg is kapta a magáét.
A polgármester az édesanyján állt bosszút a máshogy szavazásért. Majd Varju László, a DK alelnöke hívta fel fenyegető hangon.
A párt ökle odacsap

Betartás
Vezető kép: Boldoguljtatabanyan.hu