Pesti Srácok

Gyurcsányné kifakadt: az alkotmány alkotmányellenes!

null

Az alkotmány alkotmányellenes – jelentette ki a DK jelöltje, Gyurcsányné Dobrev Klára az ATV-ben.

A Demokratikus Koalíció nagyasszonya, Dobrev Klára hétfőn az ATV műsorában kérdésre válaszolva kifejtette: azért alkotmányellenes az alkotmány, mert abban benne van, hogy akkor, ha valaki kizárólagos hatalomra tör, mindenkinek joga és kötelessége ez ellen fellépi, sok rész pedig a Fidesz kizárólagos hatalmát biztosítja. Erről pedig már egy nemzetközi vitát is elkezdett. Orbán Viktor hétfői bejelentéseivel kapcsolatban azt mondta: „ezek megijedtek”. Úgy fogalmazott, hogy

– tette hozzá. Azt viszont ügyesen megkerülte, hogy esetleg a férje által elmondottakról faggassák az őszödi beszéd tizenötödik évfordulóján. A "hazudtunk reggel, délben, este...hazudtunk mindig" persze már nem is fontos, amúgy is csak a kormánypártiak feszegetik ezt a témát, míg mások a nyugdíjakkal foglalkoznak. Itt pedig arról nem sikerült egy árva szót sem ejtenie, hogy miért nem érkezett meg az általa ígért európai nyugdíj egyetlen ember számlájára sem. Mint ahogyan arra sem tért ki, hogy pontosan a Gyurcsány-éra alatt csökkentették a nyugdíjakat, vették el a tizenharmadik havi járandóságot, miközben az árak az egekbe szöktek, a bérek pedig megalázóan alacsonyak voltak.

PestiSracok facebook image

Orbánt leváltásában ő lesz a kulcs (szerinte)

Dobrev Klára az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt is mondta: napról napra erősíti a hitét az országjárás abban, hogy ő lesz a közös jelölt. Úgy látja, hogy a DK rendezvényein sokan vannak, többen, mint más pártokéin, ez pedig bizakodással tölti el. Ő mondja a magáét, kritizálja a rendszert, de nem érdekli, mivel kampányol a jelenlegi kormány – tette hozzá. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy a nemzetközi sajtóban ellenzéki favoritként nem Dobrevet, hanem Karácsonyt tartják. Szerinte az ellenzéki szavazók összefogás-pártiak, ők akarták azt, hogy az ellenzéki pártok összefogjanak, és siker, hogy ezt létrehozták – már senkit nem érdekel, mi az, ami őket a múltban elválasztotta, az a fontos, hogyan fogják legyőzni Orbán Viktort, és hogyan fognak kormányozni.

Forrás: atv.hu, fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.