Pesti Srácok

Gyurcsányné megüzente: törvényt is szegne, hogy megtarthassa álmodott hatalmát

Gyurcsányné megüzente: törvényt is szegne, hogy megtarthassa álmodott hatalmát

A törvények sem szabhatnak gátat, hogy fenntarthassa uralmát – ígérte Gyurcsányné az Indexnek adott propagandainterjúban. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje kijelentette: a kormányváltás után a nulláról kell felépíteni a romokban heverő és sóval behintett Magyarországot, és ezt sok koalíciós vitával és kompromisszummal fogják elérni.

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelölt jelöltjével készített terjedelmes interjút az Index, amelyben Gyurcsányné nem terhelte a magyar nyelvet a valóság leképezésével, helyette olyan állítások tömkelegét fogalmazta meg, amelyek szerint a koronavírus-járvány eredményeképpen

Hiába a kiemelkedő gazdasági mutatók, az alacsony fertőzöttség, a magas átoltottság, az alacsony munkanélküliség, Dobrev Klára szerint

PestiSracok facebook image

Ennek nyilván az ellenkezője igaz, még akkor is, ha sokat ismételgeti. A DK-s jelölt interjúja választási ígéretek tekintetében meglehetősen gyér tartalmát Dobrev jórészt orbánozással igyekezett feldobni, hisz szerinte a magyar miniszterelnök

További retorikai eszköze volt Gyurcsánynénak a tényleges, konkrét választási tartalom megfogalmazása helyett arra hivatkozni, hogy azért sem beszélhet szándékokról, mert koalíciós kormányzásra, azaz vitákra és konszenzusokra készül. Dobrev szerint ő azért is alkalmas jelölt, hiszen „tizenkét év fideszes rémálom után megrögzött híve a koalíciós kormányzásnak”, amelyben ő olyan vezető lenne, aki meg tudja hallgatni a másikat. Mint írta,

Vagy inkább a cselekvésképtelenségé – lehetne hozzátenni. Mint kifejtette, az ellenzéki összefogásnak az a feladata, hogy

Az egyetlen valódi szándék az interjú vége felé bucskázott át Gyurcsányné fogának kerítésén, amikor úgy fogalmazott:

Ez állítása szerint azt jelenti, hogy

Azaz ezt azt jelenti, hogy Dobrev Klára arra készül, hogy a jogállami kereteken felülemelkedve, azokat semmibe véve válogasson kedve szerint a betartandó, és a be nem tartandó törvények és jogszabályok között, aszerint, hogy azok hatalma megtartását hogyan biztosítják.

Ezt értjük, ez világos.

Forrás: index.hu; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.