Pesti Srácok

Gyurcsányt is utálom, de a Karácsonyt még jobban! – Nagyon felpörgött a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíció

Gyurcsányt is utálom, de a Karácsonyt még jobban! – Nagyon felpörgött a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíció

A fiatalabb korosztályokat még nem érdekli a politika, amíg nem érzik a saját bőrükön – olvasható a Mandiner petíció-körképében, amelyet a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! kezdeményezés kapcsán készített a portál a budapesti utcákat járva. A beszámolóból kiderült: már több mint háromszázezren aláírták a petíciót, a fogadtatás pedig a témában kevésbé jártas közönség körében is pozitív. Ugyanakkor a megkérdezett aktivisták között volt olyan is, aki ellenzéki provokációra és zaklatásra panaszkodott a Mandinernek.

Jellemzően az idősebb korosztály támogatja a nagyobbik kormánypárt aláírásgyűjtését, amelynek célja Hollik István szerint, hogy erős üzenetet küldjenek Gyurcsányéknak. Eddig jóval több mint háromszázezer ember írta alá a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót – derült ki a Mandiner beszámolójából, amelyben a lap az aláírásgyűjtő standoknál álló aktivistákat is megkérdezte tapasztalataikról.

A helyzetjelentésből kiderült az is, hogy a legtöbben reggel, iskola- és munkaidő előtt, vagy délután, hazafelé tartva állnak meg a standoknál, főleg a fiatalabb korosztály tagjai. Utóbbiakkal kapcsolatban egy aktivista a lapnak nyilatkozva úgy vélekedett:

PestiSracok facebook image

A megkérdezett aktivista felidézte:

Mint kifejtette, vélhetően ezért jellemző, hogy inkább az idősebb korosztály tagjai írják alá a kezdeményezést. Az aktivista szerint a fiatalokat, akiknek nincs közvetlen tapasztalata arról az időszakról, amikor Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök, az olyan alkotásokkal lehet megszólítani, mint az októberben a mozikba kerülő Elk*rtuk! című film, amely épp a 2006 őszén történt eseményeket mutatja be. A lap az aláírókat is megkérdezte arról, hogy miért támogatják a kezdeményezést, és igen éles ítéletet mondtak többen a baloldalról.

– fogalmazott a lapnak nyilatkozva egy férfi, aki hozzátette: Karácsony mindössze egy báb, „de látszik, hogy gerinctelen, nincs semmilyen karaktere”, valamint szégyenletesnek nevezte, hogy „azon kívül, hogy szépen mosolyog és a liberális sajtónak nyilatkozgat, nem csinál semmit”, a budapestiek mégis megválasztották.

– ezt már egy nő nyilatkozta a lapnak, aki szintén aláírni érkezett az egyik budapesti standhoz. Egy másik helyszínen egy aktivista arról számolt be, hogy bár a baloldali gyűlöletkampány minden platformon érzékelhető, fizikai atrocitás még nem érte őket.

– mondta, majd hozzátette, hogy időről-időre baloldali és liberális politikusok is feltűnnek a standoknál, de ők nem mennek oda hozzájuk, csak messziről fényképezik őket:

Háromszázezernél tart az aláírás

A lap kérdésére Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta: konkrét számot nem tud, de az biztos, hogy eddig jóval több mint háromszázezer ember írta alá a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíciót, és október végéig tovább folyik a gyűjtés. Kiemelte: az a céljuk, hogy mindenki, aki egyetért abban, hogy nem szabad visszatérni a kudarcokkal terhelt Gyurcsány-féle kormányzáshoz, csatlakozzon, és írja alá a kezdeményezést.

– fogalmazott, hozzátéve: Karácsony Gergelyt nem kell „összegyurcsányozni”, hiszen ő már réges-régen „összegyurcsányozta” magát.

– válaszolta a visszatérő vádra, miszerint a Fidesz célja, hogy összemossa a két politikust. Hollik felidézte, hogy Karácsony az MSZP–SZDSZ-kormányok idején a Miniszterelnöki Hivatal politikai tanácsadójaként dolgozott.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.