Pesti Srácok

Börtön vár Lagzi Lajcsira: két év, tíz hónap letöltendő büntetésre ítélték

Börtön vár Lagzi Lajcsira: két év, tíz hónap letöltendő büntetésre ítélték

A Budaörsi Járási Bíróságon tárgyalták ma Galambos Lajos és bűntársainak ügyét, amelyben áram-, víz- és gázlopással, valamint vesztegetéssel vádolta őket az ügyészség. A hat éve kezdődő büntetőügyet úgy tűnik, ma sikerült lezárni, a művészt a bíróság ugyanis két év, tíz hónap börtönbüntetéssel sújtotta, feleségét, az ügy másodrendű vádlottját viszont felmentették.

Az ügyész korábban a kiszabható kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés középértékét kérte kiszabni a bíróságtól Galambos Lajosra, és művész feleségére, a másodrendű vádlottra is letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte, ám az ő esetében a minimumértékhez közelítő két év büntetést tartott megfelelőnek -számolt be az Index.hu. A bíróság az ítélet meghozatalánál figyelembe vehette, hogy az elsőrendű vádlott állami díjjal kitüntetett művész, aki három gyereket tart el, súlyos beteg feleségéről is gondoskodik, és nem utolsósorban büntetlen előéletű. A tárgyaláson Galambos Lajos és felesége nem vett részt. A zenészt az ügyvédje, Fröhlich Krisztián képviselte. Az ítélet szerint Galambos Lajost három rendbeli lopásban két év, tíz hónap szabadságvesztésre ítélték, legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra.A zenészt emellett három évre eltiltották a közügyektől, és 11 millió forintos vagyonelkobzást rendelt el a bíróság. Galambos Lajosnak pénzbüntetést is kell fizetnie, feleségét, az ügy másodrendű vádlottját felmentették.

Forrás: Index.hu, fotó: MTI/archív

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.