Pesti Srácok

Megölték az Iszlám Állam szaharai vezetőjét

Megölték az Iszlám Állam szaharai vezetőjét

Francia csapatok végeztek Adnán Abu Valíd asz-Szahravival, az Iszlám Állam Nagy-Szahara (ISGS) terrorszervezet vezetőjével – jelentette be csütörtökre virradóra Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren. A francia államfő hivatala szerint Szahravi a dzsihadisták hírhedt alakja volt a Száhel-övezetben, ahol a legtöbb merényletet az ISGS számlájára írják.

– hangsúlyozta Emmanuel Macron francia elnök. Szahravi fegyveresei 2017-ben amerikai katonákat gyilkoltak meg, 2020 augusztusában pedig személyesen rendelte el hat francia humanitárius dolgozó és nigériai sofőrjük megölését.

A Száhel-övezetben több iszlamista terrorszervezet garázdálkodik, egyesek az Iszlám Állam, mások az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak fogadtak hűséget. Franciaország 2013 óta több ezer fős katonai kontingenst állomásoztat a Szaharától délre lévő térségben a szélsőségesek elleni küzdelemre. Macron a véget nem érő vérontás miatt évek óta azon van, hogy további európai országokat is bevonjon a térség stabilitásának fenntartásába. A francia vezetés jelenleg 5100 katonát állomásoztat a régióban, de a kontingenst 2022 elejéig nagyjából a felére csökkentené és megszüntetné az eddigi Barkhane fedőnevű műveletet, amelyet mind Franciaországban, mind a Száhel-övezet országaiban bírálatok értek, mert nem tudott átütő sikereket felmutatni. A francia katonák a G5 Száhel nevet viselő egyesített erőket (Mali, Mauritánia, Csád, Burkina Faso, Niger) támogatják a terrorizmus elleni harcban. Francia nyomásra tavaly óta a szélsőségesek elleni fellépést a Takuba fedőnevű európai uniós különleges alakulat is segíti.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: YouTube-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.