Pesti Srácok

Német szocdem kancellárjelölt: a választás nyerteseinek kell kormányt alakítaniuk – Scholz maga mellé venné a Zöldeket és a liberális FPD-t

null

Azoknak a pártoknak kell megalakítaniuk Németország következő kormányát, amelyek megerősödve kerültek ki a szövetségi parlamenti választásból – jelentette ki a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje hétfőn, Berlinben.

Olaf Scholz az SPD vezető testületeinek tanácskozása után tartott tájékoztatóján kiemelte: a vasárnapi Bundestag-választás nyertesei a szociáldemokraták, a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), ezért ennek a három pártnak kell kormányt alakítani, méghozzá a választás győztese, az SPD vezetésével. Az FDP azon javaslatával kapcsolatban, miszerint először a liberálisoknak és a Zöldeknek kellene tárgyalniuk a közös kormányzás lehetőségeiről, újságírói kérdésre azt mondta:

Hangsúlyozta, hogy az együttműködést a bizalomra kell felépíteni, és azzal a szándékkal kell nekivágni a kormányzásnak, hogy a következő választás után is együtt maradjon a koalíció – utalva arra, hogy amikor az FDP legutóbb kormányon volt és a jobbközép CDU/CSU partnereként tevékenykedett, végül kiesett a Bundestagból.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.