Pesti Srácok

Orbán Viktor a legdemokratikusabb miniszterelnök Európában Szijjártó Péter szerint

Orbán Viktor a legdemokratikusabb miniszterelnök Európában Szijjártó Péter szerint

Az Orbán-kormány nem akar „Európai Egyesült Államokat”; az Európai Unió akkor erős, ha a tagországai önmagukban is erősek – hangsúlyozta Szijjártó Péter a svájci Blick című lapnak adott interjújában, amelyet az Index szemlézett. A beszélgetésből az is kiderül, hogy a külgazdasági és külügyminiszter Orbán Viktort tarja Európa legdemokratikusabb miniszterelnökének.

Szijjártó Péter szerint el kell felejteni az adóharmonizáció és a globális adóminimum ötletét is; az interjúban mind a kettőt a „kommunista elképzelés” fordulattal bélyegezte meg. Arra a kérdésre, hogy miért tartanak sokan attól, hogy „Magyarország búcsút mond a demokráciának”, és miért tartják az EU fekete bárányának Magyarországot, Szijjártó Péter azt válaszolta: Magyarországon minden a demokratikus választásokon alapul, és Nyugat-Európa egyszerűen csak nem akarja elfogadni, hogy a magyar kormány a nemzeti érdekeket, a patriotizmust és kereszténydemokrata gondolkodást képviseli. Szijjártó Péter – akit „Orbán Viktor tanítványaként” említenek a cikkben – azt is cáfolta, hogy a sajtószabadságot korlátozták Magyarországon. Arra a kérdésre pedig, hogy Jean-Claude Juncker egyszer miért köszöntötte „Helló, Diktátor!” felkiáltással Orbán Viktort, és hogy valóban diktátor-e a magyar miniszterelnök, a külügyminiszter azt mondta:

Felidézte: Orbán Viktor összesen nyolc választáson vett részt a rendszerváltás óta, amiből négy alkalommal nyert, négy alkalommal pedig vesztett és ez utóbbiakat is elfogadta.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index/Blick; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?