Pesti Srácok

Szabadlábra helyezték a Mark Rutte megölésére készülő iszlamista tanácsost

null

Vasárnap őrizetbe vették, majd kedden szabadlábra helyezték Arnoud van Doorn hágai önkormányzati tanácsost, aki ellen továbbra is a Mark Rutte ügyvivő holland miniszterelnök elleni merénylet előkészítésének gyanújával folyik a nyomozás.

A sajtó arról számolt be, hogy Rutte különleges személyi védelmet kapott, mivel az illetékes hatóságok aggodalmai szerint a miniszterelnök támadás vagy akár emberrablás célpontja is lehet. A sajtóforrások szerint a kormányfő közelében a Mocro maffia néven ismert bűnszervezethez köthető gyanús személyeket láttak feltűnni. Az AD hírportál szerint Van Doornt, Az Egység Pártja iszlamista holland politikai csoportosulás tagját azért tartóztatták le, mert vasárnap reggel Rutte közelben tartózkodott, és biztonsági emberei úgy vélték, a férfi gyanúsan viselkedik. A De Telegraaf napilap arról számolt be, hogy Van Doorn 2013-ban áttért a muzulmán hitre. A férfi korábban az iszlámellenes jobboldali Szabadságpárt tagja volt, mielőtt az Egység Pártjához csatlakozott volna. Ugyancsak 2013-ban letartóztatták azzal a gyanúval, hogy bizalmas dokumentumokat szivárogtatott ki egy újságírónak, továbbá közmunkára ítélték, mert kábítószert árusított fiataloknak. Van Doorn két héttel ezelőtt már bíróság elé állt, mert antiszemita, uszító hangvételű üzeneteket osztott meg a Twitteren néhány évvel ezelőtt. A férfi ügyvédje szerint Van Doornt "a bűnösség alapos gyanúja nélkül" tartották fogva.

Forrás: MTI; Fotó: Reuters/Yves Herman

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.