Pesti Srácok

Százharminc koronavírus-fertőzöttet azonosítottak hétfőn

Százharminc koronavírus-fertőzöttet azonosítottak hétfőn

Százharminc új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 813 818 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt négy beteg, így az elhunytak száma 30 074 főre emelkedett – közölték kedd reggel a koronavírus.gov.hu oldalon. A gyógyultak száma 778 258 főre nőtt, az aktív fertőzöttek száma pedig 5486 főre emelkedett. 210 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 821 254, közülük 5 524 203 fő már a második oltását is megkapta, 418 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

A delta vírusmutáns több európai országban és Magyarországon is terjed, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben. Ezért azt kérik, hogy aki még nem oltatta be magát, jelentkezzen háziorvosánál vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten. Hangsúlyozták, hogy a betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet. A beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb hívták fel a figyelmet. Jelezték azt is, hogy a magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, de annak sem késő, aki még nem tett így. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van. Ugyancsak az oltás felvételére kérik a még beoltatlan egyetemi hallgatókat és oktatókat. A harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten, de az a háziorvostól is kérhető. Az időseknek, krónikus és legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás. Emlékeztettek arra is, hogy lezárult a nemzeti konzultáció, amely a járvány utáni élet fontos kérdéseiről szólt. A kérdőíveket 1,191 millióan küldték vissza, az eredményeket a kormány a szokásos módon ismerteti majd.

Forrás: koronavirus.gov.hu; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.