Pesti Srácok

Szijjártó Péter: szorosabb nemzetközi együttműködésre van szükség a járvány elleni harcban

Szijjártó Péter: szorosabb nemzetközi együttműködésre van szükség a járvány elleni harcban

A világnak egyesítenie kellene erőit a koronavírus-járvány elleni küzdelem sikere érdekében, ehhez kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló együttműködésre van szükség – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a Szövetség a Multilateralizmusért elnevezésű kezdeményezés online rendezett ülésén vett részt az ENSZ Közgyűlésének 76. ülésszaka keretében. Felszólalásában a tárcavezető kiemelte, hogy a pandémia az elmúlt másfél évben megmutatta, milyen szoros kölcsönös függőségben vannak egymással a világ országai.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a vírus közös ellenség, és együtt is kell felvenni a harcot ellene, így az egész világnak érdekében állna az erők egyesítése az egészségügy, az orvosi kutatások területén.

– figyelmeztetett. Szijjártó Péter aláhúzta: már támad a negyedik járványhullám, amely ellen meg kell védeni magunkat, s ehhez sikeres, kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló nemzetközi együttműködésre van szükség. Utóbbihoz pedig szerinte rendkívül fontos lenne a multilateralizmus újraélesztése. Emellett arról is beszélt, hogy Magyarország és Közép-Európa mindig veszített azon, amikor konfliktus volt Kelet és Nyugat között.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/PAP/Lukasz Gagulski

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.