Pesti Srácok

Taxisok és a budapesti dugók – Sok a lemondott rendelés, az utasok türelmetlenek

null

A fővárosi közlekedést javában meggyengítette a baloldali városvezetés: a legnagyobb csomópontokat zárták le, több helyen csak egy sáv maradt és még sorolhatnánk. Karácsony Gergely azt tanácsolta nemrégiben a panaszkodóknak, hogy akinek nem tetszik, menjen gyalog. Na, de mi a helyzet a taxisokkal, akiknek elengedhetetlen, hogy kocsiba szálljanak? A hirado.hu felkereste az Országos Taxis Szövetség elnökét, hogy választ kapjanak valamennyi kérdésre. Metál Zoltán elmondta: még őt is meglepi, hogy a környezetvédelmi civil szervezetek nem tartják aggályosnak a magas kipufogógáz-koncentrációt, amit a dugóban kényszerűen sokat álló gépjárművek kibocsátanak. Elmondta: bár szó volt arról, hogy további egyeztetéseket folytatnak a fővárossal augusztusban, mégsem kaptak meghívást.

Karácsony Gergely főpolgármester csupán átmeneti kellemetlenségeknek tartja a dugókat – erről telefonos kampányában beszélt. Egyben arra szólította fel a közlekedőket, tegyenek közösen azért, hogy kevesebb dugó legyen és tisztább levegő. Korábban a XXI. Század Intézet vezető elemzője, Deák Dániel az M1-en azt mondta, hogy már nem is közlekedési káoszról, hanem közlekedési válságról van szó.

– mondta Deák Dániel. A felújítások összecsúsztak, a főpolgármester pedig a dugókra válaszul a nagykörúti lámpák áthangolásáról döntött, amivel már nemcsak a közúti, hanem a kötött pályás járművek is lelassultak. A hirado.hu megkereste az Országos Taxis Szövetség elnökét, Metál Zoltánt, és megkérdezték, hogy látják most a taxisok a fővárosban kialakult forgalmi helyzetet.

PestiSracok facebook image

– kezdte Metál Zoltán. A fővárosban kialakult dugók miatt a szövetség korábban a főpolgármesterhez fordult.

– tette hozzá az Országos Taxis Szövetség elnöke, akit meglep az, hogy a környezetvédők nem tiltakoznak, és megfogalmazta azt is, hogy mi állhat a dugók hátterében.

– mondta. A taxisok ugyanakkor a saját bőrükön érzik a közlekedési nehézségek hatásait, ugyanis sok utas inkább lemondja a rendelését.

– tette hozzá Metál Zoltán, akit arról is kérdeztünk, hogy a városvezetés kikérte-e a véleményüket. A szövetség elnöke elmondta: eddig erre nem volt példa, annak ellenére, hogy több szakmai szervezet is felajánlotta a segítségét.

Forrás: híradó.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu