Pesti Srácok

Végzett a vírus az izraeli oltásellenesek vezéregyéniségével, aki a halálos ágyán is a vakcina ellen hergelte híveit

null

Belehalt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségbe (Covid-19) az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn. Chaj Saulian oxigénmaszkban, a halálos ágyán fekve is arra szólította fel a követőit, hogy folytassák a háborút a vakcina ellen.

Chaj Saulian korábban oltásellenes tüntetéseket szervezett, azokon beszédeket mondott, és a közösségi médiában felszólította jelentős számú követőjét, hogy ne hordjon maszkot, s ne oltassa be magát, mert véleménye szerint

Két héttel megfertőződése után súlyos állapotban a Tel-Avivtól délre lévő Holonban a Wolfson kórházba került, ahol hétfő reggel életét vesztette a koronavírus szövődményei miatt. Halála előtt két nappal Saulian a kórházi ágyáról oxigénmaszkban még felszólította oltásellenes követőit, hogy folytassák a harcot a vakcina ellen, s szálljanak szembe a „kormányzati kényszerítéssel”.

PestiSracok facebook image

A lakosság hatvanöt százalékát már beoltották

Izrael a viszonylag kisszámú oltásellenes mozgalom mellett élen jár a koronavírus elleni oltásokban, december vége óta 6 046 227 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 65,02 százaléka, de ez sem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa ne indítsa el a járvány újabb hullámát.

Harmadik oltás

A védettség növelésére augusztusban újabb, harmadik oltási kampányt hirdettek meg, melyben eddig 2 897 702-en vették fel a harmadik adag vakcinát, mely a lakosság 31,16 százalékát jelenti. Jelenleg 181 509 ember van karanténban. Ők vagy külföldről tértek vissza, vagy vírushordozók, vagy érintkeztek fertőzöttekkel. Vasárnap mintegy 150 ezer teszttel 7781 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, s 5,22 százalék volt a teszteltek körében a fertőzöttek aránya. 80 931 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 1120-an vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 684, és 186-ot tartanak életben lélegeztetőgéppel. A súlyos betegek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki. A SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 7406-an haltak meg Izraelben.

Forrás: MTI; Fotó: ynet.co.il-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.