Pesti Srácok

A brazil elnök nem vehetett részt egy futballmérkőzésen, mert nincs beoltva

null

Jair Bolsonaro brazil elnök, aki nem oltatta be magát a koronavírus ellen, nem vehetett részt egy labdarúgó mérkőzésen, amiről vasárnap panaszkodott újságíróknak.

Az államfő a Santos és a Gremio közötti bajnoki labdarúgó-mérkőzést hagyta ki kényszerűségből. A politikus jelenleg Sao Paulo állam tengerpartján nyaral.

– panaszkodott. Az államfő szerint elfogadhatatlanok azok az intézkedések, amelyet az ország több államában bevezettek, és amelyek korlátozzák a belépést a nyilvános helyekre azok számára, akik nem kaptak koronavírus elleni védőoltást. A politikus megkérdőjelezte az oltóanyagok hatékonyságát is, azzal érvelve, hogy tömeges terjesztésük és alkalmazásuk elsősorban a gyógyszeripar javát szolgálja. Bolsonaro szerint lassul a járvány terjedése, és ez annak is köszönhető, hogy az ország lakosságában kialakult a kollektív immunitás.

PestiSracok facebook image

Bolsonaro korábban már szembesült korlátozásokkal, amiért nem oltatta be magát a koronavírus ellen, amikor New Yorkba utazott, hogy részt vegyen az ENSZ-közgyűlésen. Egy hagyományos brazil étterem New Yorkban a bejáratnál a járda egy részét fekete függönyökkel kerítette el, amelyek mögött asztalokat állítottak fel az államfői delegáció számára. Az amerikai metropoliszban az egészségügyi előírások megtiltják a be nem oltott emberek belépését az éttermekbe.

Brazíliában 21 575 820 fertőzöttről és 601 011 halálos áldozatról tudni a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem friss adatai szerint. Egy nappal korábban az ország egészségügyi minisztériuma közölte, hogy készen áll arra, hogy 2022-ben 354 millió adag, az újraoltáshoz szükséges vakcinát szerezzen be. A koronavírus elleni oltási kampány január 18-án kezdődött Brazíliában. A hivatalos kormányzati statisztikák szerint több mint 99,3 millió embert oltottak be teljes mértékben a koronavírus ellen, és csaknem 150 millió ember kapta meg a két szükséges oltás közül az elsőt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-EFE/Marcelo Chello

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.