Pesti Srácok

A Fővárosi Törvényszék szerint jogsértő a BKV Zrt. közbeszerzési gyakorlata

null

A BKV Zrt. a Fővárosi Törvényszéken támadta meg a Közbeszerzési Döntőbizottság egy korábbi döntését, amelyben jogsértőnek minősítette a közlekedési vállalat magatartását egy közbeszerzési eljárás bírálati határidejének be nem tartása miatt, és ezért bírságot szabott ki rá. A törvényszék szeptember végén elutasította a BKV Zrt. keresetét, azaz helybenhagyta a döntőbizottság határozatát – olvasható a Közbeszerzési Hatóság honlapján.

A BKV Zrt. 2019. január 7-én tette közzé a multifunkciós tehergépjárművek beszerzésének tárgyában indított eljárását, de a bírálati és a döntéshozatali határidőt – a törvény szerint 30 + 60 nap áll a rendelkezésre – nem tartotta be, azt jelentősen túllépte és csak 540 nap után hozta meg az eljárást lezáró döntést. Habár csak egy ajánlat érkezett a felhívásra, a vállalat több mint egy évig nem hirdetett eredményt, azaz indokolatlanul hosszú ideig tartott a bírálati szakasz – írja a kozbeszerzes.hu. Ezért a Közbeszerzési Hatóság hivatalból jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.

A szervezet megvizsgálta az ügyet, és 2021. február 8-i határozatában kimondta: a közlekedési vállalat ebben a közbeszerzési eljárásban törvénysértést követett el, ezért pénzbírságot – ötmillió forintot – szabott ki. A Közbeszerzési Döntőbizottság hangsúlyozta, hogy a több mint egy éven át húzódó bírálati szakasz azon túl, hogy a hazai közbeszerzési törvénybe ütközik, ellenkezik az uniós irányelvekkel is, mert se nem gyors, se nem hatékony egy olyan közbeszerzés, ahol ennyit kell várni a döntésre. A BKV Zrt. a Fővárosi Törvényszéken támadta meg ezt a határozatot, de a bíróság elutasította a keresetet, amellyel szemben fellebbezésnek nincs helye.

A Közbeszerzési Döntőbizottság hasonló jogsértő beszerzési gyakorlattal szembesült a BKV Zrt. számos más közbeszerzésénél is. Mint kiderült, a vállalat ezt követően is többször túllépte a szerződéskötés Kbt.-ben foglalt határidejét. A legsúlyosabban akkor sértette meg, amikor azt 777 nappal később zárta le. A dobogó képzeletbeli második helyére a fent említett eset került, a bronzérmes pedig egy 508 napos csúszás lett. További három esetben – 384 nap, 361 nap, 310 nap – is jelentősen túllépte a 30 + 60 napos bírálati határidőt. Ráadásul, ugyanezen okból kifolyólag, jelenleg is folyamatban van a társasággal szemben egy újabb jogorvoslati eljárás.

PestiSracok facebook image

Forrás: közbeszerzés.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.