Pesti Srácok

A franciáknál is a főpolgármester a szocik indulója az elnökválasztáson

A franciáknál is a főpolgármester a szocik indulója az elnökválasztáson

Anne Hildalgo párizsi főpolgármester indul a szocialisták jelöltjeként a 2022-es francia elnökválasztáson - jelentette be csütörtökön este Olivier Faure, a Szocialista Párt főtitkára. Párizs főpolgármestere rövid beszédében kiemelte, hogy a fejlődés, a társadalmi igazságosság, a jogállamiság, illetve az egyenlőség ígérete fogja vezérelni. Mint mondta, a francia nők hangja kíván lenni. További fontos kérdésként említette a környezetvédelmet és a klímaváltozás elleni küzdelmet. Hangsúlyozta, hogy már főpolgármesterként is elkötelezett volt ezen két terület iránt.

Faure közölte, hogy a párton belüli szavazáson Hidalgo kerekedett felül kihívójával, Stéphane Le Foll Le Mans-i polgármesterrel és volt mezőgazdasági miniszterrel szemben a voksok mintegy háromnegyedével. A 62 éves, Spanyolországban egy villanyszerelő és egy varrónő lányaként született politikus 2014 óta tölti be a franci főváros főpolgármesteri tisztségét. Közvélemény-kutatások szerint támogatottsága mintegy 7 százalék.

Emmanuel Macron hivatalban lévő államfő legfőbb kihívói az elnökválasztáson Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés államfőjelöltje, illetve a jelöltségét még lebegtető Éric Zemmour publicista lehetnek. Zemmour egyes felmérések szerint népszerűségben meg is előzi Le Pent. A francia elnökválasztás első fordulóját 2022. április 10-én, a másodikat április 24-én rendezik.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.