Pesti Srácok

A Székely Nemzeti Tanács kitüntette Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt

A Székely Nemzeti Tanács kitüntette Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Moyses Márton-oklevelet és díszmedált adott át a terrorizmusért kirótt börtönbüntetésből nemrég szabadult Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak. A Sepsiszentgyörgyön, szűk körben tartott kedd délutáni díjátadót közösségi oldalán közvetítette az SZNT. Az eseményen csak Szőcs Zoltán vett részt; a hűléssel küszködő Beke István internetes közvetítésben követte a rendezvényt.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke elmondta, hogy a Moyses Márton kitüntető címhez oklevél, díszmedál és a "Vétlenül az igazságért" jelmondat tartozik. Hozzátette: olyan jelvényt készítettek, amely állandóan viselhető. Ezt ugyanis nem a büszkeség jeleként, hanem azért kell viselni, hogy a közösséget helytállásra biztassa.

Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke laudációjában azt mondta: Beke István és Szőcs Zoltán azt tette, amit minden nemzeti érzelmű székely fiatalnak tennie kellene. A rendelkezésére álló eszközökkel közösséget formált, az egy évszázada tartó elnemzetlenítési törekvések ellensúlyozására cselekedett. Nem rejtette véka alá, büszkén vállalta, és a mindennapokban is megélte őseitől örökölt identitását. Ferencz Csaba úgy vélte: a hatalom példát akart statuálni velük, ezért kellett börtönbe vonulniuk.

Szőcs Zoltán köszönetében kifejtette: fiatalon és lázadón tették a dolgukat. Hozzátette: a kitüntetés mindazokat illeti, akik kitartottak.

PestiSracok facebook image

A díjátadó ünnepség keretében mutatták be Hegedüs Imre János Az ötödik kerék című, Moyses Márton életéről szóló regényt. Amint Ferencz Csaba felidézte: Moyses Márton több társával megpróbált átszökni a román–magyar határon, hogy az 1956-os magyar forradalom segítségére siessen. A székely fiatalembert bebörtönözték, rabsága alatt kivágta a nyelvét, hogy erőszakkal se lehessen vallomásra bírni, szabadulása után pedig Brassó főterén felgyújtotta magát, és néhány hónap szenvedés után meghalt. Ferencz Csaba a székelység mártírjaként említette.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018. július 4-én ítélte öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. Pár nap híján négy évet töltöttek le a büntetésből. A kézdivásárhelyi két férfi ellen hozott ítélet általános megdöbbenést váltott ki az erdélyi magyarság soraiban, hiszen az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság szinte a teljes vádiratot megalapozatlannak tartotta, és felmentette őket a vádpontok többsége alól. A két férfit a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni romániai ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból arra következtetett, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén. Az erdélyi magyar közvélemény az első pillanattól fogva úgy tekintette, hogy koncepciós eljárás folyik Szőcs Zoltán és Beke István ellen. Letartóztatásuk után hetekig tüntettek Kézdivásárhelyen.

Forrás: MTI; Fotó: szekelyhon.ro

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.