Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: ismét a nemzetközi baloldal küzd a nemzeti szuverenista erőkkel

Alapjogokért Központ: ismét a nemzetközi baloldal küzd a nemzeti szuverenista erőkkel

Az köti össze 1956-ot és 2006-ot napjainkkal, hogy ahogy akkor, úgy most is a nemzetközi baloldal küzd a nemzeti szuverenista erőkkel – mondta az Alapjogokért Központ igazgatója vasárnap a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Szánthó Miklós kifejtette, látni kell azokat a mintázatokat, amelyek összekötik '56 október 23-át és 2006. október 23-át, mindenekelőtt azt, hogy mindkét időszak előtt a kommunisták hazugsággal kerültek hatalomra, továbbá mindkét eseményt vérbe fojtották, tehát karhatalmi erőkkel verték le azokat, akik szembe mertek velük fordulni.

Szánthó Miklós kiemelte, szintén hasonlóság, hogy a baloldal – ahogy '56-ban, 2006-ban tette – most is egy bábot készül az ország élére rakni külső birodalmi segítséggel. Az elemző megjegyezte, a nemzetközi párttá szervezett baloldal zsákutcás politikáját jól mutatja, hogy 2006 óta Gyurcsánytól Gyurcsányig jutott el.

– mondta Szánthó Miklós. Hangsúlyozta, ebben a küzdelemben valamennyi országban, így Magyarországon is a nemzetközi neomarxista, liberális, balliberális erők állnak a másik oldalon, akiknek megvannak a vazallusaik, a helytartóik, Magyarországon ők a szivárványos, baloldali ellenzéki koalícióban öltenek testet. Az Alapjogokért Központ vezetője – Orbán Viktor miniszterelnök október 23-i beszédére utalva – aláhúzta, korábban a kormány óriási harcot vívott ezekkel az erőkkel a rezsicsökkentés megtartásáért és a migráció ügyében, a következő nagy harc pedig várhatóan az LMBTQ-lobbival és a genderérzékenyítéssel szemen indul majd. Szánthó Miklós szólt arról is, Gyurcsány Ferenc kormánypártot bíráló szavai az '56 utáni 60-as, 70-es évekbeli kommunista frazeológiára emlékeztetnek, amely a kommunista államrend elleni zendülésként próbálta meg beállítani '56 dicsőséges és nemes forradalmát. Szerinte a mai magyar baloldalt minősíti, hogy még Horn Gyula is tartózkodott attól, hogy '56-os megemlékezésen véleményt nyilvánítson.

PestiSracok facebook image

– mondta az elemző. Kiemelte, Gyurcsány Ferenc tizenöt éve azzal próbálkozik, hogy magát egy a társadalmi rendet védő miniszterelnökként állítsa be, de a 2006-os események a magyar jobboldalban annyira mély sebeket hagytak, hogy a mai napig hívó szónak számítanak, hiszen sokan átélték az akkori rendőrterrort. A baloldal se kiköpni se lenyelni nem tudja Gyurcsány Ferencet – mondta Szánthó Miklós, hozzátéve, jól látható az, hogy amikor egy báb, vagy előretolt figura megbukik, vagy nem kedvez Gyurcsány Ferencnek az ő szereplése, azt leszedik és odatesznek egy másikat.

– fogalmazott az Alapjogokért Központ igazgatója.

Forrás: MTI ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Félelemben élni a harcoktól távol is – Kárpátalján járt Böjte Csaba ferences szerzetes

‎PS Riport 2024 március 26.
Az ukrán határ túloldalán, legyen valaki ukrán, magyar, vagy épp ruszin, most érti igazán, mekkora kincs a béke. A kárpátaljai katonatemetőben, ahol egymás mellett fekszik ukrán és magyar, a fejfák üzennek. A huszonéves fiúk és édesapák sírjai között, amelyekre árván maradt gyermekeik a kedvenc plüssmacijukat fektették, mindenki némán és könnyes szemmel imádkozik. És a friss sírok száma egyre nő. Még csak néhány közöttük a magyar. Kárpátalján nem szólnak fegyverek, de a végét se látni a háborúnak – erről beszélt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a PestiSrácok.hu-nak, azt követően, hogy hazaérkezett kárpátaljai látogatásáról, amelynek a Matthias Corvinus Collegium meghívására tett eleget. Az atya útját a magyar konzulátus szervezte és vezette fel.