Pesti Srácok

Angyalföldön konténerekben tárolta a drogot egy kábítószer-kereskedő banda

null

A budapesti rendőrök kedden egy XIII. kerületi telephelyen csaptak le, ahol a feltételezett elkövetők konténerekben tárolták a kábítószert. A nyomozók összesen egy kilogramm, mintegy egymillió forint feketepiaci értékű metamfetamint (kristályt) és közel hárommillió forintot találtak és foglaltak le. Ezzel ezer adag kábítószert vontak ki a forgalomból.

A budapesti rendőrök kedden egy XIII. kerületi telephelyen csaptak le, ahol a feltételezett elkövetők konténerekben tárolták a kábítószert. A nyomozók összesen egy kilogramm, mintegy egymillió forint feketepiaci értékű metamfetamint (kristályt) és közel hárommillió forintot találtak és foglaltak le. Ezzel ezer adag kábítószert vontak ki a forgalomból. Az eljárás során kiderült, hogy a drogbizniszhez másik két férfi is köthető; őket még aznap egy IV. és egy XIII. kerületi lakásban fogták el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói az öt férfit bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.

Forrás: police.hu; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.