Pesti Srácok

Bakondi: bekerítették Európát a migránsok

null

Az illegális bevándorlók bekerítették Európát, a spanyol, az olasz és a balkáni útvonalon is érkeznek – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön, az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Bakondi György azt mondta, Fehéroroszország irányából megerősödött egy új útvonal is, amelyen az érkezők hullámokban – Lengyelországon keresztül – elérték már Németországot is.

Bakondi György hangsúlyozta: fontos, hogy minél hamarabb feltartóztassák az illegális bevándorlókat, ezért is küld Magyarország rendőröket Szerbiába, Szlovéniába és Észak-Macedóniába. A kontingensek célja, hogy segítsék az illegális migráció megállítását vagy legalább mérséklését azzal, hogy lassítják az áthaladást. Ezekben a küldetésekben évek óta több ezer magyar rendőr vesz részt, akik eddig huszonháromezer embert fogtak el. Ez egy aktív, hasznos együttműködés, és újabb hasonló küldetések is napirendre kerülhetnek. Kiemelte: fontos, hogy Magyarország az érintett országokkal együttműködjön az embercsempész hálózatok felderítésében és lehetőség szerinti felszámolásában is.

– tette hozzá. Kitért arra is, hogy nagy az utánpótlás: folyamatosan indulnak el emberek Afrikából.

PestiSracok facebook image

– emelte ki.

– fűzte hozzá Bakondi György.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.