Pesti Srácok

Csak a szokásos komcsi tempó: Donáth Anna beavatkozást kért Magyarország ellen

Csak a szokásos komcsi tempó: Donáth Anna beavatkozást kért Magyarország ellen

Mielőbbi fellépést követel Donáth Anna Magyarország ellen, a politikus a Spirit FM-en fejtette ki részletesen, miért is van igen nagy szükség hazánk megbüntetésére. Az interjúban azt is elkottyintotta, hogy nem tartja kizártnak azt sem, hogy ő is elindul az elnöki posztért vívott küzdelemben.

Pert indít az Európai Parlament az Európai Bizottság ellen a jogállamisági mechanizmus miatt, a témával kapcsolatban Donáth Anna a Spirit FM Aktuál című műsorában elmondta: amikor jogállamiságról és jogszabályok értelmezéséről beszélünk, akkor nem lehet a jogot félre tenni és csak politikai szempontból elemezni. Az életbe lépett jogszabály használatát követeli az EP a Bizottságtól, ezért is perelték be, mert egy politikai nyilatkozat nem állhatja a jogszabály alkalmazásának útját. Majd kedvenc szavát sem felejtette el ismételgetni lelkesen, így korrupciózott egy sort, bár itt valamiért nem tért ki Cseh Katalin botrányára, ami véletlenül éppen az uniós források nem megfelelő felhasználása miatt vetett árnyékot a Momentum politikusára. Persze ez nyilván nem olyan lényeges, mint a Magyarország elleni per megindítása, aminek egyébként mindegy is, mi lesz a vége, hiszen a cél az a nyomásgyakorlás. Igen, tényleg ezt mondta. Majd szemrebbenés nélkül hozzátette, hogy bizony vannak kormányfők, akik kifejezetten arra építik a jogállamiságot lebontó politikájukat, hogy EU-s forrásokból kiépítik a gazdasági erőfölényüket, és az Európai Unió ellen mennek. Nos, nyilván nem nehéz kitalálni, hogy Donáth Anna itt Orbán Viktorra gondolt, akiről meggyőződve állítja, hogy saját érdekeire használja fel az uniós pénzeket, mit sem törődve azzal, hogy az unió alapjait képző értékeket és struktúrákat szétrombolja, ami pont az emberek védelmére szolgál. Itt ismét halkan emlékeztetnénk párttársa botrányára, ami miatt nyomozást rendelt el a hatóság. Azt is mondta, hogy "a játékszabályokat be kell tartani, az Európai Parlament pedig nem lesz hajlandó többé ilyen gyáva politikát folytatni, a jogállamiságot komolyan kell venni, ezért van szükség fellépésre az olyan kihágásokkal szemben, mint ami Magyarországon is folyik". Ízlelgessék a mondatot, amiben Annácska saját hazája elleni fellépést sürget.

Ha ismerős a mondat, az nem a véletlennek köszönhető, hiszen Berg Dániel szintén hasonlót fogalmazott meg a CEU miatt. A PestiSrácok.hu korábban részletesen feltárta, hogy Daniel T. Berg – vagyis Berg Dániel – sem riad meg attól, hogy külföldi beavatkozást kérjen hazánk belügye miatt. Berg egy 2017-es interjúban elmesélte, hogy amerikaiként (!) nagyon fontosnak érezte, hogy „az üzenetet eljuttassuk Washingtonba”. Ennek érdekében pedig szenátorokkal is találkozott, mivel meg akarta győzni a Demokrata Párt vezetőit is arról, hogy ez egy fontos ügy, nemcsak egy kis távoli ország belügye. Majd lazán közölte, hogy ez az egész mizéria nem is a CEU-ról, hanem az amerikai értékekről szól. Most pedig Donáth Anna az európai értékek miatt kér határozott fellépést Magyarország ellen. Milyen szép...

Donáth Anna kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy bár Fekete-Győr András vezeti majd a Momentum parlamenti listáját, a többi lista-tag személye viszont később fog eldőlni. Hozzátette: nem döntött még arról, hogy indul-e a Momentum elnöki pozíciójáért, semmit sem tart kizártnak, de örül Orosz Anna jelentkezésének és hivatkozott korábbi szavaira is, mi szerint „több Annát a politikába”.

PestiSracok facebook image

"Kell még valamit mondanom, Ildikó?"

A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.