Pesti Srácok

Donald Tuskot választották a fő lengyel ellenzéki párt elnökének

Donald Tuskot választották a fő lengyel ellenzéki párt elnökének

Megválasztották a fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) elnökének Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Néppárt (EPP) elnökét a párton belüli tisztújító szavazás vasárnap ismertetett eredménye szerint. Tusk egyetlen jelöltként pályázott az elnöki posztra, miután a lehetséges fő riválisa, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, a PO egyik alelnöke, szintén pályázott, de később lemondott a jelöltségről.

A 240 regionális választóbizottságban szombaton lebonyolított szavazás során több mint tizenegyezer párttag voksolt Tuskra, ami 97,4 százalékos támogatottságot jelent – közölte vasárnap délelőtti sajtóértekezletén a PO választási biztosa, Dorota Niedziela. Tuskot a PO országos tanácsa július elején választotta meg az egyik alelnöknek, és a tisztújító szavazásig megbízta a párt irányításával. Ő akkor arra tett ígéretet, hogy megerősíti a PO-t a következő, 2023-ban esedékes hazai parlamenti választásokra. A PO-nak októberben átlagosan 28 százalékos támogatottsága volt országosan, míg a kormányzó Jog és Igazságosságé (PiS) 38 százalékos volt. Tusk júliusban, amikor átvette a párt irányítását az alelnöki posztra visszalépő Borys Budkától, bejelentette: hónapokon belül távozik a EPP elnöki posztjáról. Az európai pártcsalád új elnökét a tervek szerint jövő áprilisban választják meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?