Pesti Srácok

Évekkel ezelőtt elkotyogta Márki-Zay, hogy intézményesítené a migrációt Magyarországon

Évekkel ezelőtt elkotyogta Márki-Zay, hogy intézményesítené a migrációt Magyarországon

Márki-Zay Péter azoknak az embereknek a harsányságával hirdeti magáról, hogy jobboldali, akikről messziről látszik, hogy nem mondanak igazat. Márki-Zay Péter valójában semmilyen fronton nem jobboldali, hiszen betagozódott a Gyurcsány-csapatba, és nagyon úgy tűnik, hogy soha nem is volt az. Már 2019-ben, az önkormányzati választási kampányban hitet tett a szélsőbal mellett, kijelentve: a tömeges migráció előnyére válik a befogadó országnak, és még azt is elkotyogta, hogy milyen rendszer mentén telepítene be jó eséllyel integrálhatatlan tömegeket.

Márki-Zay Péter kanadai mintára szervezné meg a bevándorlást Magyarországon – legalábbis ez olvasható abban a propagandakönyvben, amit az egyik bukott Gyurcsány-párti főpolgármester-jelölt, Kálmán Olga írt róla.

Az előválasztás margójára megjegyezve feltehetjük magunknak a kérdést: vajon milyen valós vita lehet a DK és MZP között, ha Gyurcsányék egyik fontos embere, volt főpolgármester-jelöltje írt könyvet a hódmezővásárhelyi polgármesterről. Zárójel bezárva.

A könyvben a hódmezővásárhelyi városvezető meglepően részletesen értekezik a bevándorlásról – már évekkel ezelőtt – és kifejti:

PestiSracok facebook image

Ez valóban jogos felvetés, csakhogy az addigra negyedik éve húzódó migrációs válság, ha egyvalamit felszínre hozott, akkor az az volt, hogy a tömeges, kontrollálatlan migráció ellehetetleníti az integrációt és párhuzamos társadalmak kialakulásához vezet. Ahogy Párizs egyes városrészeiben a nők nem mehetnek be egyedül a kávézókba, Brüsszel egyes városrészeibe pedig általában véve nem érdemes fehérként betévedni.

Márki-Zaynál egyébként már ekkor is feltűnnek a DK-ra hajazó motívumok, amikor az EU szerepéről értekezik a bevándorlás kapcsán, hiszen állítása szerint

Tipikusan DK-s tempó az, hogy az önrendelkezésünk feladása alapkövetelmény az EU-s tagsághoz. Márki-Zay olyan jobboldali, hogy már polgármesterként alárendelte volna az országot a brüsszeli eurokraták akaratának. Mindez azonban csak a bemelegítés volt a könyvben: a hódmezővásárhelyi városvezető annak a meglepő véleményének is hangot adott, hogy

Hogy ezt vajon a szűk 10 év alatt teljesen lepusztult Molenbeek példájából szűrte le MZP, vagy esetleg a párizsi belvárost ellepő, hajléktalanokhoz hasonló sátoros migránsok példájából szűrte le, azt nem tudni. Egy dolog biztos csupán, mégpedig az, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester kijelentését semmilyen adat nem támasztja alá. Na meg az, hogy ennek ellenére a baloldal részeként ragaszkodik a tömeges bevándorláshoz, és azt is kifejtette, milyen rendszer szerint:

A jobboldali kormányzás esszenciája Márki-Zay Péternél tehát a korlátlan, szervezett migráció, valamint a brüsszeli birodalmi törekvések teljes kiszolgálása. A migrációpárti baloldalnak sikerült kiválasztania azt a politikust, aki a legszervezettebben fogná össze a migrációs folyamatokat. Vagyis azt az embert, akivel a legsúlyosabb szintre fokozható a migrációs válság Magyarországon.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?