Pesti Srácok

Folytatódik a komédia: a Momentum beállt Márki-Zay mögé (videó)

Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be az előválasztási hacacárén is leszereplő Fekete-Győr András párttársával, Orosz Annával együtt, hogy a Momentum felsorakozik Márki-Zay Péter mögé a baloldali szappanopera következő epizódjában. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ennek a színjátéknak mindössze az a célja, hogy azokat is berángassák a Gyurcsány-showba, akik elutasítják Gyurcsány legközelebbi szövetségeseit és a feleségét.

A Momentum pártelnöke elmondta: szerinte Karácsony és Márki-Zay nem tudtak megállapodni a második fordulóra, ezért a Momentumnak döntenie kellett, a szempontjuk pedig az ellenzék megújítása volt. Úgy vélik, vele van a legnagyobb esély a Fidesz leváltására, ezért a Momentum segíteni szeretné a kampányát. Orosz Anna bevallotta: az elmúlt napokban a Momentumban komoly viták voltak arról, hogy a második fordulóban mi az ő szerepük. Elmondta: azért Márki-Zayt támogatják, mert szerintük jobbról és balról is meg tud szólítani szavazókat. Márki-Zay megköszönte a támogatásukat és előadta, hogy szerinte az álomgyilkos Momentum kulcsszereplő volt az ellenzék megújulási folyamatában. Hozzátette: várja Karácsony Gergelyt, pártjait és szavazóit is, valamint a DK-s szavazókat is.

– így kommentálta a bohózat legfrissebb felvonását Deák Dániel a közösségi oldalán.

PestiSracok facebook image

– osztotta meg a hírt követőivel a XXI. Század Intézet vezető elemzője, aki szerint az emberek kiábrándultak a Gyurcsány-showból, ezért próbálkoznak most Márki-Zay Péterrel, aki csak egy statiszta. Az egyetlen cél vele, hogy azokat is berángassák a Gyurcsány-showba, akik elutasítják Gyurcsány legközelebbi szövetségeseit, a feleségét és a már tizenhét éve neki dolgozó Karácsonyt.

– mutatott rá az elemző.

Forrás: Facebook/Mandiner; Fotó: Facebook