Pesti Srácok

Gulyás Márton a Békemenetről: nagy tömeg volt, kár lenne ezt nem elismerni

Gulyás Márton a Békemenetről: nagy tömeg volt, kár lenne ezt nem elismerni

Több százezres tömeg vett részt a Békemeneten, míg a baloldali összeborulás közös rendezvényén alig volt érdeklődő. Gyurcsány miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek a beszédére még a legelfogultabb balliberális sajtótudósítások szerint is legfeljebb három-négyezer ember volt kíváncsi. A partizános Gulyás Márton, aki a szolid érdeklődés mellett zajló ellenzéki gyűlésről tudósított, beismerte, hogy a kormánypártok megmozgatták rendesen a bázist, hiszen rengetegen vettek részt a Békemeneten – szúrta ki a Mandiner.

A baloldali aktivista a magyar kormányfő beszéde és az Elk*rtuk című film hatása között próbált párhuzamot vonni. Igyekezett kritizálni a miniszterelnök beszédét és bagatellizálni a kormánypárti esemény jelentőségét, ám azt keserű szájízzel kénytelen volt beismerni, hogy nagyon sokan vettek részt a Békemeneten.

Ahogyan megformálta a különböző gondolatait, ahogyan rendkívül kimérten és spontaneitást nélkülöző módon szólította meg a tömeget, mégis azt lehetett látni, hogy nincs elemében. Igazából emlékezetes megszólalása egyáltalán nem volt, nem tudott mondani semmi olyasmit, ami kijelölné, hogy ki az ellenség, vagy mi a küzdelem tétje

 

– mondta a miniszterelnök beszédét kritizáló baloldali aktivista, aki a Békemenetről elismerte, hogy sokan voltak.

PestiSracok facebook image

Azért nagy tömeg volt, kár lenne ezt nem elismerni, hogy rendesen megmozgatták a bázist

 

– ismerte el a baloldali aktivista.

Forrás: YouTube, Mandiner; Fotó: YouTube

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.