Pesti Srácok

Hajléktalanok foglalták el az MSZP volt VIII. kerületi székházát

null

Beérett a baloldal Budapest végső lezüllesztésére irányuló munkája. A fővárosi hajléktalan- és közbiztonsági kérdés egyre súlyosabb problémákba torkollik. A Metropol értesülései szerint legutóbb az MSZP volt VIII. kerületi székházát is "foglaltházzá" alakították.

A Metropol munkatársa lefotózta, ahogy a hajléktalanok épp matracot pakolnak a pártszékházba. A VIII. kerületi II. János Pál pápa téri volt MSZMP-, majd MSZP-székház majdnem 20 éve lepukkanva, üresen áll. A lakatlan épület a hajléktalanok és drogosok közkedvelt helye lett, már évek óta több tucatnyian használják búvóhelynek. A távoltartásukért először szögesdrótot húztak az épület köré, majd egy kétméteres téglafalat építettek az ablakok elé, ám ez kicsit sem akadályozta meg a fedél nélkülieket abban, hogy beköltözzenek. A kerítést ledöntötték és létrának használják, hogy bejuthassanak a magasan lévő ablakokon, a falon pedig egymásnak bakot tartva másznak át.

Amióta Józsefvárosban új vezetés van, a kerület állapota vészesen romlik a lakók szerint, akik már a kutyáikat sem szívesen viszik le a térre, mert ha nem a pártszékház épületében tanyáznak a fedél nélküliek, akkor a II. János Pál pápa téren iszogatnak, nyilvánosan fürdenek a csapnál, és az is mindennapos, hogy vécének használják a bokrokat vagy a gyepet. A téren találni rendezett épületet, de van rosszabb állapotú is, főként azok, amelyekben több a szociális bérlakás. Abban mind megegyeznek, hogy a kapuk zárhatóak.

PestiSracok facebook image

– mondta a lapnak Bea, aki szerint hiába kerítették el a volt pártszékházat, a szomszédos telken elbontott épület helyéről szabadon bejuthatnak oda az ablakokon.

– mondta el Anna, aki a II. János Pál pápa téren, a pártház mellett lévő épületben lakik.

A józsefvárosiak közel harmada érzi úgy, hogy a korrupció, a szociális támogatások és a köztisztaság esetében romlott a helyzet a kerületben – derült ki a TÁRKI közvélemény-kutatásából, amelyet a Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából végeztek a lakosság körében. A kutatásban az elmúlt két évet értékelte több mint ezer józsefvárosi. A válaszolók tízes skálán közepesnél rosszabbnak, 4,98-ra értékelték Pikó András és csapata eddigi munkáját. Érdekesség, hogy a legrosszabb osztályzatot éppen onnan kapta a polgármester, ahol az egyik legnagyobb arányban szavaztak a baloldalra: a Palotanegyedben lakóktól 10-ből mindössze 4,65-ot kapott. Éles kritika a jelenlegi baloldali városvezetésnek azonban az, hogy a válaszadók csaknem fele – 48 százalék – gondolkodik azon, hogy elköltözne.

Forrás: Metropol; Fotó: Metropol