Pesti Srácok

Harmincéves a polgárőrség

null

Ünnepség keretében emlékezett meg a Polgárőrség fennállásának harmincéves évfordulójáról a Budapesti Polgárőr Szövetség szombaton. A rendezvényen köszöntőt mondott Budapest rendőrfőkapitánya és a fővárosi katasztrófavédelmi igazgató is.

Kardos Pál, a BPSZ elnöke nyitóbeszédében úgy fogalmazott, a Polgárőrség történetének következő harminc éve most kezdődik. A digitalizáció, valamint a humánerőforrás-hiány új kihívásokat állít a szervezet elé. Ezeknek úgy lehet megfelelni, ha kellő hangsúlyt fektet a szervezet a fiatalok megszólítására, erősíti online jelenlétét és lépést tart az informatikai fejlődéssel. Úgy fogalmazott,

Az elnök végül minden stratégiai partnernek megköszönte a több évtizedes közös munkát. Dr. Terdik Tamás rendőr vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya emlékeztetett arra, hogy a Budapesti Polgárőr Szövetség harminc éve segíti munkájukat.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta, majd hozzátette, a Fővárosi Polgárőrség nem csak külsőségekben, hanem a feladatellátás minőségét tekintve is magas szintet képvisel. Hasonlóan fogalmazott Varga Ferenc tű. dandártáborok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is, aki köszönetét fejezte ki azért a segítségért, amit önkéntes szolgálatuk során a polgárőrök és önkéntes tűzoltók nyújtanak a katasztrófavédelem munkatársainak.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.