Pesti Srácok

Hibrid hadviselés, terrorizmus, migráció és járványok állíthatják új kihívások elé a honvédséget

null

A gyorsan változó biztonsági környezetben egyre több területen jelennek meg új kihívások, amelyekre készülni kell – jelentette ki a honvédelmi miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki ülésén. Benkő Tibor éves meghallgatásán példaként említette a hibrid hadviselést, a terrorizmust, az illegális migrációt és az esetleges újabb járványokat.

– mondta Benkő Tibor. A miniszter közölte: mozgalmas időszakon van túl a Magyar Honvédség, a honvédelmi alkalmazottak, a honvédelmi tárcánál dolgozó civilek. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben a Magyar Honvédség részt vett a koronavírus-járvány elleni védekezésben, és a „kritikus pontokon” most is ott vannak a katonák.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Benkő Tibor megemlítette Magyarország részvételét a mali hadsereget segítő európai erők (Takuba) műveletében is. Mivel az nem NATO, hanem többnemzeti művelet, szükség van az Országgyűlés hozzájárulására. A Száhel-övezetbe küldendő 12 katona munkájáról a nyílt ülésen csak annyit mondott: felderítő munkát végeznek majd az afrikai térségben, a részletekről csak zárt ülésen számolhat be. A miniszter fontosnak nevezte Magyarország hozzájárulását a nemzetközi műveletekhez. Elmondta, hogy a regionális különleges műveleti parancsnoksághoz a nem NATO-tag Ausztria is csatlakozott, ami jelzi: vannak a térségben más országok is, amelyek fontosnak tartják a régió békéjét és biztonságát. Benkő Tibor részletesen ismertette a honvédelmi költségvetés növekedését és a haderőfejlesztést. Bírálta a korábbi katonai átszervezéseket, amelyek végeredménye szerinte mindig a létszám- és a védelmi képességek csökkentés volt.

– közölte. Emlékeztetett: a washingtoni szerződés 3. cikke „elvárja” a tagországoktól védelmi képességük fejlesztését, amelynek a NATO képességeihez is igazodnia kell.

– mondta Benkő Tibor. Ismertette a honvédelmi és haderőfejlesztési program főbb elemeit, köztük a haditechnikai eszközök beszerzését és a hazafias honvédelmi nevelést. Elmondta: egyre több intézmény csatlakozik a középiskolai rendszerű honvédkadét-programhoz.

– jelentette ki.

A miniszter beszámolója végén Stummer János, a bizottság jobbikos elnöke a honvédségi kibervédelemről kérdezte Benkő Tibort. Halász János, a testület fideszes alelnöke a nyílt ülésen csak a haderőfejlesztés helyzetéről kérdezett, de jelezte: a zárt ülésen a Takuba-műveletről is lesz kérdése. Benkő Tibor azt mondta, hogy a haderőfejlesztési program időarányosan halad. Hangsúlyozta, hogy a kiberfenyegetést kiemelten kezelik: szereztek be eszközöket, ezért hozták létre a kibervédelmi akadémiát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.