Pesti Srácok

Hölvényi György: Európa felélte keresztény tartalékait

null

"Amiből ma az európai jóléti társadalom van, a kereszténységből táplálkozott" - jelentette ki Hölvényi György (KDNP) európai parlamenti képviselő A modernkori Európa pillérei - a vallási közösségek együttélése címmel Debrecenben rendezett nemzetközi vallásközi konferencia zárónapján. Mint hangsúlyozta, ezt az örökséget jórészt feléltük, tartalékaink jelentősen csökkentek".

A néppárti frakcióban ülő képviselő, az EP emberi jogi albizottságának tagja az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága soros elnöksége idején A modernkori Európa pillérei - a vallási közösségek együttélése címmel Debrecenben rendezett nemzetközi vallásközi konferencia zárónapján, pénteken úgy vélekedett, vallás- és keresztényüldözés nincs a kontinensen, de "vallási diszkrimináció, vallási megkülönböztetés igenis létezik Európában". A politikus ugyanakkor meggyőződésének adott hangot, hogy "nagyon végiggondolt európai stratégiával ezen lehet változtatni", mert - tette hozzá -, "az egyházak (...) társadalmi szerepvállalására égetően szükség van az európai társadalomban", például az oktatásban a konfliktuskezelésben és a béke megtartásában. Hölvényi György történelmi példákat sorolva azt mondta, "amiből ma az európai jóléti társadalom van, a kereszténységből táplálkozott".

-tette hozzá. Nagy kérdésként vetette fel, mennyire tudatosul az emberekben, hogy Európának igenis keresztény alapjai vannak és ez az a kontinens, amelyik képes más vallásokkal alapvetően együtt élni. A politikus közölte: tapasztalatai szerint "ezek a tartóoszlopok meggyengültek". Az EP-képviselő beszélt arról is, hogy míg Kelet-Közép-Európában a vallás társadalomformáló erejét fontosnak tartják, addig Nyugat-Európában kialakult egyfajta vallási közömbösség.

PestiSracok facebook image

-fűzte hozzá megjegyezve: a 2021-es Európáért közös felelősséget kell vállalni, azt tudva, hogy "Európa még mindig a világ legjobb helye".

-mondta Hölvényi György a debreceni nemzetközi vallásközi konferencián.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.