Pesti Srácok

Karácsony legújabb találós kérdése: Unicummal nyomatta le Gyurcsányt vagy könyörgéssel (videó)

Karácsony emlékezetpolitikája legalább olyan zavaros, mint egyetemi oktatói múltja vagy a nyelvvizsgája. 2014-ben még azt mondta, meg kellett innia néhány Unicumot, hogy bevegyék Gyurcsányt és a DK-t az ellenzéki összefogásba, a hétvégén pedig azt bizonygatta, hogy egyenesen könyörgött Gyurcsány Ferencért.

– mondta Karácsony Gergely vasárnapi kampányrendezvényén. Karácsony hozzátette, hogy büszke arra a politikára, amit a Demokratikus Koalíció kiváló polgármestereivel, képviselőivel és főpolgármester-helyettesével közösen elért:

PestiSracok facebook image

(A beszéd Gyurcsányékra vonatkozó részleteiről az Alapjogokért Központ közölt videós összeállítást.)

Ezzel a visszaemlékezéssel csak az a baj, hogy totális ellentmondásban van azzal, amit a 2014-es kampányban mondott. Ekkor azt mondta, hogy a Gyurcsánnyal való összefogáshoz Unicum kellett.

– mondta a hvg.hu-nak 2014-ben Karácsony, akitől megkérdezték, mennyire tartja kudarcnak, hogy Gyurcsány is ott van a korszakváltást hirdető Együtt–PM-mel közös listán. Karácsony annyit mondott 2014-ben:

Akárhogy is: Karácsony vagy most hazudik, amikor hűségesküt tett Gyurcsány mellett, vagy 2014-ben hazudott azzal az unicumozással. Ahogy a fickót elnézzük, három centet sem tudna legyötörni a torkán.

Forrás: hiradó.hu; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.