Pesti Srácok

Sebeit nyalogatta Gulyás Márton műsorában a megbukott Karácsony

null

Párban jelent meg Gulyás Márton műsorában Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter. A főpolgármester visszalépésének okairól beszélt, de felmerült az is, támogatják-e az ellenzéki pártok Dobrev Klára utolsó versenytársát. De a beszélgetés során az is kiderült, hogy Karácsony hiába ajánlott pozíciókat korábban partnerének, Márki-Zay továbbra is csak főpolgármesterként tekint rá.

Három párt támogatott engem, akiknek a támogatására most is nagyon büszke vagyok, azonban azt kellett mérlegelnem, hogyan lehet megnyerni ezt a választást – fogalmazott visszalépése után, péntek este Karácsony Gergely a Partizán videócsatorna élő műsorában, ahol Márki-Zay Péterrel együtt válaszolt Gulyás Márton kérdéseire. Budapest főpolgármestere tárgyalópartneréről elmondta, makacs ember, viszont civil politikusként „kitörte azt az üvegplafont”, ami a hozzá hasonló civileknél előtte még nem történt meg. Hozzátette, véleménye szerint azért kell most jobboldali konszenzusos jelölt, mert az általa meghirdetett baloldali gondolatnak „Magyarországon ma nincs társadalmi többsége”. Egy, a Fideszhez kulturálisan közelebb álló jelölt, mint Márki-Zay Karácsony szerint a bizonytalanokhoz is szól, ráadásul egy becsületes ember, akin a főpolgármester látja, megvan az az erő benne, amire most szükség van, és ami belőle hiányzott.

Arról, hogy az első forduló eredményváróján már miért nem született meg valamiféle megállapodás Karácsony és Márki-Zay között Márki-Zay úgy válaszolt, szerinte nem lett volna egyenes az eredmények teljes ismerete nélkül megegyezést kötni, Karácsony viszont úgy válaszolt, a beszélgetések erről az együttműködésről már az első forduló alatt elindultak köztük, a megegyezés azonban végül nehezebbnek bizonyult. A beszélgetés során Gulyás Márton azt is felvetette, komoly zajt keltett a Medián és a Závecz-Idea kutatása, és a Momentum elnökét, Fekete-Győr Andrást is rábírta a hódmezővásárhelyi polgármester támogatására, Márki elmondta, szerinte a felmérések valós folyamatokat tükröztek, amik nem voltak meglepőek. Karácsony pedig hangsúlyozta, a felmérésnek és a Momentum döntésének nem volt szerepe. Kiemelte, a főpolgármesteri kabinetülésen, csütörtökön délben döntötte el, hogy visszalép majd, tehát pár órával a Momentum döntése előtt hozta meg, Márki-Zay pedig elmondta, a rengeteg ezt követelő üzenet után ő csütörtök este „a zuhany alatt” döntötte el, hogy maga pedig nem lép vissza.

PestiSracok facebook image

– idézi az interjúból Karácsonyt a Mandiner. A főpolgármester méltatta az előválasztást, ahol szerinte a szavazók nem kértek „egy csomó lókötőből”. Hozzátette, Márki-Zay óriási teljesítményt nyújtott a kampányban, ezért van valami „sorsszerű” abban, hogy így történt a visszalépés végül. Arról, hogy a Párbeszéd támogatni fogja-e Márki-Zay kampányát, Karácsony azt mondta, ezzel kapcsolatban a megbeszélések folyamatosak, de „a gyászmunkát el kell végezni” ebben az ügyben. Az már ismert, hogy az MSZP és az LMP nem fogja támogatni Márki-Zayt. Karácsony hozzátette, személyes döntése magányos folyamat volt, most a pártszervezetben is döntésre kell majd jutni.

Karácsony leszögezte, ha ő és Márki-Zay Németországban politizálnának, akkor ellenfelek lennének, ő zöld, a vásárhelyi városvezető pedig CDU-s lenne, de itt, a Fidesz „Európa-ellenes és borzalmas rezsimje ellen” mégis együtt fognak dolgozni. A kampány következő napjaiban Márki-Zay szerint sok közös eseményük is lesz, mint ahogy lesznek olyan események is, ahol Karácsony fog Márki-Zay mellett korteskedni, Botka László pedig ugyancsak támogatni fogja Márkit, tehát a szegedi polgármester is aktívabb szerepet fog vállalni mellette az előválasztásban. Azt is elmondta, ő maga még semmiféle pozíciót nem ajánlott még fel Karácsonynak, de szerinte a kampány alatti pozíció-osztogatás nem kenyere. Amúgy pedig közölte, Karácsony inkább budapesti főpolgármester lenne, mint tag a kormányában. Ugyanakkor tanácsaira akkor is számítana, ha megválasztanák az ellenzéket.

Forrás: Mandiner; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.