Pesti Srácok

Karácsonyt nem hatják meg a Budapesti Közművektől kirúgott emberek panaszai

Karácsonyt nem hatják meg a Budapesti Közművektől kirúgott emberek panaszai

A dolgozói létszámban az átszervezés miatt nem volt változás. Bizonyos hiányterületekre a pandémia révén még fel is tudtunk venni szakembereket – nyilatkozta a napokban Mártha Imre, a szeptember 1-jétől több fővárosi közműcég összevonásával létrejött BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az Indexnek. A Magyar Nemzet viszont úgy tudja, a közműholding fejének kijelentése nagy felzúdulást okozott a korábban önálló fővárosi cégek egykori alkalmazottainál, akik a nagy múltú vállalatok összevonása miatt voltak kénytelenek távozni biztosnak hitt munkahelyükről.

A Magyar Nemzet felidézte, hogy a Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött a közműholding létrehozásáról: szeptember 1-jétől a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF), a Főkert, a Budapesti Temetkezési Intézet, a kéményseprést végző Főkétüsz és a Főtáv beolvadt a Budapesti Közművek Zrt.-be. a Magyar Nemzet információi szerint a tavaly decemberi döntés óta az egykor önálló közműcégektől folyamatosan távoznak az alkalmazottak – nem önszántukból, hanem kényszerből. Egyikük, Kabai László mester képesítésű kéményseprő harminc évig dolgozott a Főkétüsz Fővárosi Kéményseprőipari Kft.-nél. A mestermunkás a lapnak hangsúlyozta, hogy rengeteg pályaelhagyót eredményezett a vállalatok összeolvasztása.

Sok család élete omlott össze

PestiSracok facebook image

– mondta a mesterember.

– idézte fel Kabai László, aki azóta több társával együtt saját vállalkozást indított.

– mondta a mesterember, aki azt is hozzátette: a felettesét átvették az új közműholdinghoz, majd néhány hónap múlva onnan rúgták ki.

– mutatott rá. Szerinte a létszámcsökkenés miatt a megmaradt szakemberek aligha tudnak majd gyorsan közbeavatkozni, ha veszélyhelyzetet kell elhárítani.

Számos alkalmazottat bocsátottak el

A Fővárosi Közterület-fenntartó egykori dolgozójának, K. Attilának azért kellett távoznia, mert megfogalmazta szakmai aggályait a vezetőjének. Ő is megerősítette a lapnak: nem igaz, hogy egyszerű munkavállalókat nem küldtek el tudomása szerint a közterület-fenntartótól is számos alkalmazottat bocsátottak el.

– emlékezett vissza K. Attila. Mint mondta: 2020 telén a városüzemeltetésért felelős szocialista főpolgármester-helyettes, Tüttő Kata fogadta, aki belső vizsgálatot rendelt el az FKF-nél a szabálytalan munkavégzés miatt összetört, sok pénzbe kerülő kukák miatt.

Durva fenyegetések

Tavaly tavasszal még meghallgatták észrevételeimet az FKF vezetői, és azok kivizsgálást is ígérték, de ebből végül nem lett semmi. Majd ugyanabban az évben, szeptember végén a munkáltatói jogkört gyakorló gazdasági vezetőm burkoltan megfenyegetett, ha nem lépek ki önszántamból, nem tudja garantálni a testi épségemet, mert az ellenőrzések során több járat is megbukott azon, hogy az 1,1 köbméteres zöld konténereket szabálytalanul ürítik – idézte fel. K. Attila szerint az őt ért fenyegetésekkel az FKF vezetői érdemben nem foglalkoztak, mint ahogy a Főpolgármesteri Hivatal sem. Majd 2020 decemberében számkijelzés nélkül kezdték ismeretlenek hívogatni a magán telefonszámán, vélhetően azért, hogy megfélemlítsék, ezért még abban a hónapban feljelentést tett a rendőrségen.

Zaklató telefonok

– mondta lapnak az állásából elbocsátott férfi, aki rámutatott: a közterület-fenntartónál történt zaklatásos esetek nem érték el a városvezetés ingerküszöbét, holott ő Karácsony Gergely főpolgármesternek is jelezte azokat. A Magyar Nemzet megkereste az ügyben a Budapesti Közművek sajtóosztályát, válaszukban megismételték Mártha Imre vezérigazgató kijelentését, miszerint a BKM megalakulásával összefüggően osztályvezetői szint alatt senkit sem bocsátottak el, és minden, ezzel ellentétes állítást határozottan visszautasítottak.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.