Pesti Srácok

Kárpát-medence-szerte őrtüzek gyúltak a székely autonómiáért

null

Az egész Kárpát-medencében őrtüzek gyúltak megemlékezésképpen a Székely Autonómia Napjáról. A Székely Nemzeti Tanács tekintettel a járványhelyzetre arra kérte a kezdeményezéshez csatlakozókat, hogy elsősorban magánterületeken lobbantsák fel a lángokat, ahol pedig erre nincsen lehetőség az ablakokba tett gyertyákkal jelezzék a Székelyföld autonómiája iránti igényüket.

Az Székely Nemzeti Tanács az őrtűzgyújtás időpontjában tette közzé közösségi oldalán az esemény kiáltványát, amelyet több helyszínen is felolvastak. Az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett dokumentumban, a tűzgyújtások résztvevői követelik, hogy az Európai Unió "a globalizmus erőinek kiszolgálása helyett fordítsa tekintetét Európa történetileg kialakult, ám önálló állammal nem rendelkező, vagy idegen állam területén élő nemzeti közösségeire és ezek hazájára, a nemzeti régiókra". A dokumentum szerint a nemzeti régiók nem a fejlődés kerékkötői, hanem Európa rejtett erőforrásai. Székelyföld, Felvidék, Katalónia vagy Baszkföld lakosai helyben kívánják megteremteni az újjáépítés feltételeit. A dokumentum emlékeztet arra, hogy az SZNT és partnerei sikerrel zárták a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtését, és az Európai Bizottságon a sor, hogy sikeresnek nyilvánítsa a kezdeményezést. Megemlíti, hogy a polgári kezdeményezéssel megalkották a nemzeti régiók fogalmát, és alapot teremtettek e régiók népeinek az együttműködésre.

– fogalmaz a kiáltvány. Megismétli a résztvevők meggyőződését, hogy az Európai Uniónak felül kell vizsgálnia az önrendelkezési jog merev és elavult értelmezését:

PestiSracok facebook image

A dokumentum ismét rögzíti a Székelyföld területi autonómiája iránti igényt, és azt is, hogy a területi autonómia fogalmát az SZNT abban az autonómiastatútumban határozta meg, amelyet magyar képviselők többször is benyújtottak a román parlamentbe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még