Pesti Srácok

Kásler Miklós: kiemelt figyelmet kap a kormánytól a kórházi várólisták visszaszorítása (Videó)

Ahhoz, hogy elérjük a járvány előtti kiemelkedő helyzetet, megközelítőleg hatezer halasztott műtétet kell elvégezni – mondta Kásler Miklós az Életközelben legutóbbi részében. Az emberi erőforrások minisztere az interjú során beszélt a városlisták csökkentéséről, az emelkedő járványadatokról, a meddőségi ellátás javításáról, valamint a Vasvári-díj fontosságáról is.

A várólisták terén 2019-ig a legjobb tíz közé kerültünk Európában, ami nagy siker, hiszen a svédországi várólistákkal voltunk azonos szinten – mondta Kásler Miklós. Ha el akarjuk érni a járvány előtti számokat, akkor megközelítőleg hatezer halasztott műtétet, és a várólistán nem szereplő, de halasztott diagnosztikai, valamint terápiás beavatkozást kell elvégezni. A miniszter kiemelte: a munkaidőn túl elvégzett, várólistán lévő műtétekért emelt díjazást kapnak az operációban résztvevő szakemberek. A folyamatosan növekvő betegszámokat Kásler Miklós úgy kommentálta, hogy hasonló jelenség játszódik le Magyarországon, mint ami a világ több pontján. Elmondta, várhatóan a megbetegedettek száma nem fogja elérni a harmadik hullám adatait.

– hangsúlyozta a miniszter, aki az emlékeztető oltás hatékonyságát érintő kérdésre úgy felelt, hogy a harmadik vakcina 95 százalékra emeli meg a fertőzés elleni védettséget. Van egy pont, ahol a migráció és a járvány találkozik – válaszolta arra a kérdésre, hogy a népvándorlás milyen hatással van a járvány terjedésére. Rámutatott, a migráció általában olyan területekről irányul Európa, és azon belül Magyarország felé, ahol az átoltottság alacsony. Komoly kockázatot jelentenek Magyarországon is – figyelmeztetett. Az interjú során a miniszter beszámolt arról is, hogy a kormány állami feladatkörbe vonta a mesterséges megtermékenyítést végző egészségügyi intézményeket. Kiemelte: ha az első próbálkozás az öt ingyenesen elvégezhető mesterséges megtermékenyítésből sikeres, abban az esetben további négy próbálkozásra van lehetőség a második gyermek érdekében.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá a tárcavezető. Az interjú végén szóba került a Vasvári-díj, amit az idén Kásler Miklós vehetett át. A miniszter az elismerés kapcsán kiemelte: Vasvári egy rendkívül nemes ember volt, aki a legnagyobb nehézségek közepette is megmaradt embernek.

Forrás/Fotó: Kásler Miklós Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.